A harmincegy éve horgászó mályinkai Taliga József a hírportálnak azt mondta: élete halát fogta ki a lázbérci víztározóban. Egyedül horgászott és amikor megakasztotta a hatalmas busát, 20-30 perces fárasztás után két társa segítségével emelte partra a halat.
A 60 éves horgász zsákmánya a mérlegen 58 kilogrammot nyomott, a mérce pedig 153 centiméter hosszúságot rögzített. A lázbérciek emlékezete szerint a kétéves busákat 1975-ben telepítették a víztározóba, így az most 35 éves lehetett.
A busából egyébként jutott a mályinkaiaknak, a horgász szétosztotta a halat a helybéliek között.
Taliga József 58 kilós busát fogott
Valószínűleg a lázbérci víztározó legnagyobb hala akadt horogra. A busa 58 kilogrammot nyomott, hossza pedig meghaladta a másfél métert - adta hírül a BorsodOnline kedden.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek
Egy évvel kinevezése után visszahívták a párizsi nagykövetet
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Elemzők szerint a vállalatot valószínűleg feldarabolják.
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
A fiatal főparancsnok nincs híján a harctéri tapasztalatoknak.