A lap szerint a további információk bekérése arra utal, hogy szoros a verseny, és a korábbi hírekkel szemben még nem dőlt el semmi. Független szakértők szerint ugyanakkor az is lehetséges, hogy a döntéshozók komolyan fontolóra vették a már piacon lévő cégek azon érveit, amely szerint a pályázók által vállalt (megajánlott) befektetésből nem építhető ki akkora hálózat, mint amit a pályázatokban leírtak.
Az adatok szerint a két legesélyesebbnek tartott pályázó 44-48 milliárd forintos befektetést és 70-76 százalékos lakossági lefedettséget vállalt. Mint a Népszabadság írja, informátoruk úgy véli, ennyi pénzből ekkora lefedettséget lehetetlen biztosítani. A fent említett összeg 35 százalékos lefedettség kiépítésére elég.
Újabb részleteket kért a hatóság a mobiltenderhez
Továbbra sincs eredmény a mobiltenderen, sőt pénteken a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) újabb konkrétumokat kért az indulóktól; a pályázóknak részletezniük kell, hogy az ajánlatukban vállalt lefedettséget milyen ütemben és mely városokat érintve építenék ki - írja hétfői számában a Népszabadság.
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Óriási húsüzem égett órákig Nyírbátorban
71 embert ideiglenesen ki kellett telepíteni.
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Mathieu Kassovitz: Le Pen és követői idióták. Nem veszélyesek, csak idióták
Erről a 7 függőségről a legnehezebb leszokni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
Ukrán külügyi szóvivő: hamarosan találkozhat Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij
Korábban már kitűztek egy időpontot a találkozóra, ezt azonban később elhalasztották.