Fodor Gábor a megbeszélést követően a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: arra kérte az államfőt, hogy álljon a Reformszövetség kezdeményezése és a gazdasági reformok mellé. Mint mondta, beszéltek arról is, hogy minden meghatározó politikai vezetőnek támogatnia kell a magyarországi romák integrációját. Emellett arra kérte a köztársasági elnököt, hogy az eddigi határozottsággal hallassa hangját környezetvédelmi ügyekben, például a magyar-osztrák határ mellé tervezett szemétégető és a romániai verespataki aranybánya esetében.
Sólyommal tárgyalt Fodor
A gazdasági válság hatásairól, a magyarországi romák integrációjáról és a környezetvédelem néhány aktuális kérdéséről volt szó azon a megbeszélésen, amelyet Sólyom László köztársasági elnök és Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke folytatott szerdán.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.