A HírTV honlapjának egyik cikke szerint az ő stábjukat is halálosan megfenyegették a reggeli gyilkosság helyszínén, kollégáik rendőri kísérettel hagyták el a települést. Korábban egy hírügynökség szintén erről számolt be.
Az MTI tudósítójának helyszíni tapasztalata szerint miután a rendőrség feloldotta az utca két végén emelt kordont, az újságírók és a helybeliek is a ház elé vonultak. A gyászoló családtagok közül néhányan megpróbálták a sajtó képviselőit távolabb terelni a háztól, eközben hangosan szidták őket.
Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője megerősítette: nem történt bántalmazás, mindössze szóban inzultálták az utcabeliek az újságírókat.
A Magyar Televízió hétfő esti Híradója arról számolt be, hogy "elüldözték a faluból" az ott forgató tévéstábokat, ezért az élő műsorba a település határából jelentkeztek be. A riporter közlése szerint a romák az MTV Roma Magazinjának szerkesztőjét is bántalmazták.
Joka Daróczi János, a Roma Magazin szerkesztője az MTI megkeresésére megerősítette, hogy inzultálták, de mint fogalmazott, megérti az indulatokat, és nem a romákra, a szituációra haragszik.
"Megértem, hogy mi zajlik a családban és a település lakosságában" - fogalmazott a televíziós újságíró, és az atrocitásért a médiát hibáztatja, mert véleménye szerint "mindenkit egy kalap alá véve" kezelte az ügyet.
Közlése szerint a korábban még "békésnek" mondható emberek között akkor csaptak fel az indulatok, és elégelték meg az újságírók jelenlétét, amikor a HírTV riportere élő bejelentkezésében azt mondta, valószínűleg szerelemféltés állhat a tragédia hátterében.
A Szabolcs megyei Kislétán hétfő hajnalban támadtak rá fegyverrel ismeretlenek saját otthonukban anyára és lányára. A 45 éves édesanya a helyszínen meghalt, 13 éves lánya súlyos, lőtt sérülésekkel került kórházba. A bűncselekmény áldozatát az Országos Cigány Önkormányzat saját halottjának tekinti. A Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) az újabb támadással együtt már nyolc bűncselekmény ügyében nyomoz. Az országos rendőrfőkapitány hétfőn 100 millió forintra emelte a nyomravezetői díjat a romák elleni támadások ügyében.
A rendőrség szerint nem bántották Kislétán a tévéseket
Kapával támadtak Kislétán az ott forgató újságírókra a helyi romák - olvasható a HírTV honlapján. Az MTV szerint a köztévé roma-magazinjának emberét is bántalmazták. Előzőleg a HavariaPress is arról számolt be, tévéseket zavartak el a helybéliek. A rendőrség közlése szerint senkit nem bántalmaztak a helyiek.
NKA-botrány: elvitték az otthonából a Fidesz-frakció egyik munkatársát
A Mol nem működteti tovább a kekváját, amivel a határon túli focit, az MCC-fesztet és Káel Csabát támogatták Orbánék alatt
Házkutatást tartottak a Családbarát Magyarország Központnál
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Csendben növekedhet, mégis jó eséllyel gyógyítható: mit kell tudni a follikuláris pajzsmirigyrákról?
MTVA: két hét alatt csaknem 7 milliárd forintot takarított meg a közmédia új vezetése
Kilépett két képviselő, megszűnt a Fidesz-frakció Óbudán
Kínai lap: kivonultak a hatóságok a BYD Szegeden épülő gyárához
Jelentkezz a HVG gyakornoki programjára!
Ha érdekelnek a hírek és belülről is megismernéd a sajtó működését, írj nekünk!