Több lövés érte a fiatal lányt, ám hogy pontosan mennyi és mely testrészein, illetve hogy e lövések vezettek-e a lány halálához, arról a nem sokkal ezelőtt kezdődött halottszemlét követően lehet csak biztosat mondani - közölte Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.
Hatalmas rendőri erőket vetettek be a bűncselekmény gyors felderítése érdekében. Az eddigi meghallgatások alapján bizonyosnak tűnik, hogy a fiatal lányt iskolába menet érte a támadás, s az is tudható, hogy nem rablótámadásról van szó, mivel az áldozatnak semmilyen értéke nem tűnt el. A helyszíni szemle, valamint az eddigi meghallgatások alapján semmi nem utal arra, hogy volt szemtanúja a gyilkosságnak, ám több fültanú kiabálásról, illetve lövések dördüléséről számolt be.
A szülők meghallgatása ezekben a percekben is folyik. Elsősorban a lány kapcsolatrendszerére, illetve a lehetséges indítékokra kíváncsiak a rendőrök, mert pillanatnyilag semmiféle magyarázat nincs arra, hogy miért kellett meghalnia egy iskolába igyekvő 16 éves fiatalnak.
Péntek reggel fél nyolckor járókelők arról tettek bejelentést a dabasi rendőrkapitányságra, hogy egy fiatal lány holtteste hever Gyál egyik utcájában. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya nagy erőkkel kezdte meg a helyszínelést, az adatok gyűjtését, illetve a tanúkutatást és igazságügyi orvos szakértőket is bevontak. A rendőrség emberölés miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást
Iskolába menet lőtték le a 16 éves gyáli lányt
Egy Gyálon élő, ám budapesti állandó lakcímmel rendelkező, iskolába tartó 16 éves lány holttestét találták meg pénteken a reggeli órákban egy gyáli utcában.
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Igazából a Fidesz stratégiájában is okafogyott a Terror Háza – csakhogy más nótát nem tudnak.
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Hétfőn dönt a mentelmi bizottság Magyar Péter, Seszták Miklós és Hankó Balázs ügyéről
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
Rogántól Varga Juditig egy rakás politikust meghallgatna a Tisza a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságban
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.