„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A rendőrkapitányság bűnügyi osztálya orvos szakértő bevonásával kezdte meg a vizsgálatot.
Közigazgatási hatósági eljárás keretében folytatja a vizsgálatot a székesfehérvári rendőrkapitányság a november elején a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Kórházban elhunyt 28 éves hantosi kismama ügyében; az esetleges felelősség megállapítására a kórházban belső vizsgálat folyik.
A rendőrkapitányság bűnügyi osztálya a kórház bejelentése alapján orvos szakértő bevonásával kezdte meg a vizsgálatot. Az orvos szakértői vélemény még nem készült el - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség annak eredményétől teszi majd függővé a vizsgálat folytatását - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados. A kórházban a tragédia ügyében folyik a belső vizsgálat. Nem zárult még le, de az eddigi eredmények nem utalnak gondatlanságra.
Amennyiben mégis az bizonyosodna be, hogy hiba történt, az intézmény megfelelő szigorral jár majd el - mondta az MTI - nek a kórház főigazgatója. Csernavölgyi István hozzátette: "az intézmény dolgozóit mélységesen megrázta a tragédia".
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.