Imre Réka

Megszűnik Sulyok Tamás megbízatása, hétfőtől más lesz a brit miniszterelnök – Newscast

Sulyok Tamás a „politikai hatalommal való visszaélés súlyos és szégyenteljes történelmi példájának” nevezte, hogy az Alaptörvény 17. módosítása egyetlen mondattal megszüntetné a köztársasági elnök megbízatását, ugyanakkor bejelentette: aláírja az Alaptörvény-módosítást. Öt adónemet eltörölnek, megduplázzák a levegőterhelési díjat, a NAV elnöki pozícióját nyílt pályázatra bocsátják, a NAV-elnök pedig nem lesz államtitkár a kormányban – jelentette be Magyar Péter. Hivatalosan is Andy Burnham a brit Munkáspárt elnöke, hétfőn átveheti a miniszterelnöki tisztséget Keir Starmertől. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!


Orbán Viktor elrepült, a Fidesz nem ült be, Sulyok ellen megfosztási eljárás indulhat – Newscast

Tegnap szavazott az Országgyűlés az Alaptörvény 17. módosításáról. Gulyás Gergely bejelentette, hogy lemond a Fidesz-frakció vezetéséről, Orbán Viktor útban a foci-vb-re a magyar demokrácia gyásznapjaként jellemezte a történteket. Az egykori gazdasági miniszter, Nagy Márton fél éven belül háromszor szállt meg ugyanabban a sokcsillagos antwerpeni luxushotelben. Az amerikai haderő légicsapások újabb sorozatát indította iráni célpontok ellen. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!



Helikopteres városnézés New Yorkban, extra védelem külföldön, zebracsikók Hatvanpusztán – Newscast

Magyar Péter felszólította Áder János volt köztársasági elnököt, mondja meg, hogyan szolgálta az országot az, hogy 55 millió forint közpénzből utaztatta a családját az USA-ba. Sulyok Tamás államfő attól fél, hogy utóda politikai kinevezett lesz. A NAV felfüggesztette a nyomozást az ukrán „aranykonvoj” ügyében, azt azonban továbbra is vizsgálják, hogy a NAV törvényszerűen járt-e el a nyomozás során. Extra védelmet kapott a legfőbb ügyész a TEK-től, ahányszor csak átlépte az országhatárt. Csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatót tartottak. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!



Az ember kapja a pofonokat, de egy idő után azért el is kezdi visszaadni – a MATE rektora maradna a kekvarendszerben

Élnek vagy visszaélnek a lehetőséggel? A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora szerint ez a fő kérdés a kekvákkal kapcsolatban, és az ő egyeteme jól működött az új kormányzat által kivezetni kívánt alapítványi rendszerben. Gyuricza Csaba, aki korábban egy uniós zászló levétele miatt került reflektorfénybe, abban bízik, hogy a változtatás során figyelembe veszik az intézményi sajátosságokat.


Drónvideón Áder János állítólagos villája, Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást – itt a HVG hírpodcast

Magyar Péter miniszterelnök benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok Tamás megbízatása. Folytatódott az üzengetés Áder János volt államfő és Magyar Péter kormányfő között. Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány az ügynökaktákat nyilvánossá tevő törvényjavaslatát. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!



Bizakodóak a magyarok, Szijjártó útjaira kétmilliárd ment el – itt a HVG hírpodcast

A HVG számára készített Medián mérés szerint korábban soha nem látott, kétharmados többségben vannak azok, akik szerint az országban „jó irányba mennek a dolgok”. Magyar Péter kinevezte az új országos kórházi főigazgatót. A NAIH szerint a nyilvánosságra tartozik, hogy Sulyok Tamás mit kért a Velencei Bizottságtól. Több mint kétmilliárd forint közpénz ment el tavaly Szijjártó Péternek, az Orbán-kormány külgazdasági és külügyminiszterének repülős utazásaira – tette közzé Velkey György László. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!


„Úszóverseny” a minisztériumban, vízágyú a Hősök terén – itt a HVG hírpodcastja

Magyar Péter napirend előtti felszólalásában mérleget vont. Az első 50 napnyi kormányzás eredményei közé sorolta több – eddig nem létező – önálló minisztérium felállítását, a kórházi klímaprogramot és az átvilágítások elindítását. A miniszterelnök szerint az Orbán-kormány katasztrófa sújtotta területet hagyott hátra, hitelt adott a haveri cégeknek az állami vagyon kijátszására. Hankó Balázs szolidaritást kért az NKA-ügy letartóztatottjainak. Kármán András pénzügyminiszter bejelentette, hogy Tamásné Czinege Csilla lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új elnöke, Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pedig arról posztolt, hogy jelentősen bővül az éjszakai közlekedés az agglomeráció felé. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!


Az extrém hőség ellenére tízezrek vonultak a Pride-on, hamarosan csatlakozhatunk az eurozónához – itt a HVG hírpodcast

A szervezők szerint ötvenezren vonultak a Pride-on. A Medián mérése szerint már a magyarok több mint kétharmada támogatja, hogy gyereket fogadhassanak örökbe az azonos nemű párok. Közös sajtótájékoztatót tartott Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter, valamint Kirjákosz Pjerakákisz görög pénzügyminiszter. Orbán Anita külügyminiszter péntek délelőtt jelentette be, hogy tárcája megkezdi a külképviselet-vezetői kar megújítását. Akkora a hőség Magyarországon, hogy, sorra döntjük szinte az összes rekordot. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!


Őrizetbevétel, vagyonlefoglalás, zár alá vétel - mit tehet majd az új hivatal? – itt a HVG hírpodcast

Magyar Péter bejelentette: indul a Tisztítótűz művelet. Társadalmi vitára bocsátják az Alaptörvény-módosítást és a vagyonvisszaszerzési hivatalt létrehozó jogszabálycsomag tervezetét. „Sulyok Tamás július 20-a körül már nem lesz Magyarország köztársasági elnöke” – ígérte a miniszterelnök. Lemond Keir Starmer brit kormányfő. Az oroszok külföldi teherhajókat, az ukránok Moszkvát támadták. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!


Magyar Brüsszelben először szólal fel kormányfőként, Trump megállapodott Iránnal – itt a HVG hírpodcast

Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben számos bilaterális egyeztetésen vesz részt, először találkozik ebben a minőségében az Európai Néppárt vezetőivel, először szólal fel kormányfőként a az Európai Tanácsban. Donald Trump amerikai elnök aláírta az Iránnal kötött egyezményt. Ahogy arról a HVG is írt, a kormány megszünteti a Terrorelhárítási Központot, de ugyanezzel a névvel újjá is alakul, és ide kerülnek a műveleti feladatok és a személyvédelem. Pósfai Gábor belügyminiszter felmentette a szolgálat alól Jeney Áront. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!


Vizsgálat lesz a NAV-nál és a TEK-nél, Orbán örül, hogy nem öntöttek ólmot a fülébe – itt a HVG hírpodcast

„Az aranykonvoj ügyben azonnali belső vizsgálatot rendeltünk el a NAV-nál, a TEK-nél és az érintett szolgálatoknál” – közölte Magyar Péter a HVG cikkének megjelenését követően. Orbán Viktor Brüszelbe utazott, hogy a Patrióták Európáért európai parlamenti képviselőcsoport pártjainak vezetőivel találkozzon. Kijöttek a miniszteri vagyonnyilatkozatok. A HVG kanadai politikusok és üzletemberek különös magyarországi honosítása nyomába eredt. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!


Magyar leleplezése után tartott tisztújítást a Fidesz – itt a HVG hírpodcastja

Szombaton tisztújító kongresszust tartott a Fidesz, de előtte Magyar Péter bizonyítékokat mutatott arról, hogy az Orbán-kormány menekülttábort akart létrehozni. Péntek este benyújtották a közmédia átalakítását célzó törvénycsomagot. Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit, Pósfai Gábor belügyminiszter már szombaton kinevezte az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőit. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!


„Ellenzékből könnyebb kommunikálni, el tudjuk mondani, amit az emberek kívánnak” – videóriport a Fidesz tisztújító kongresszusáról

A Fidesz 32. tisztújító kongresszusát tartotta szombaton a Kongresszusi Központban. Magyar Péter miniszterelnök az esemény előtt bizonyítékokat mutatott arról, hogy az Orbán-kormány menekülttábort akart létrehozni. A kongresszusra érkezőket arról kérdeztük, hogyan képzelik el a párt megújulását, Orbán Viktort pedig arról, tart-e a belső kritikáktól Magyar bejelentését követően. Az is kiderült, Orbán Viktor nem be akarta csapni az EU-t, csak „kitaktikázni”, a miniszterelnök szerint viszont belehazudtak a magyar emberek szemébe.


Jön az uniós pénzeső, de a kivéreztetett vidéki települések mintha már álmodni is elfelejtettek volna

Van település, ahol már annak is örülnének, ha az Orbán-kormány által elvont pénzeket megkapnák – derül ki a HVG összeállításából, amelyben arra kerestük a választ, mekkora várakozások övezik vidéken a felszabaduló uniós forrásokat, mire költenék azokat. Volt polgármester, aki az Orbán-rendszer sarcpolitikája után csak annyit mondott: „mindennek örülünk”.


Győrfit elküldték, Szabó Bence visszaszerel, közelebb kerültünk az uniós pénzekhez – itt a HVG hírpodcast

Indoklásokkal együtt 110 oldalas törvényjavaslatot nyújtott be a kormány kedd este, hogy Magyarország hozzájusson 6000 milliárd forintnyi uniós forráshoz. Ruff Bálint rendkívüli ülést kezdeményezett. Menesztették Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét, utódja Szűcs Brigitta mentőtiszt. Szabó Bence szerdán bejelentette: elindította a visszaszerelését.Az Integritás Hatóság elnöke, Bíró Ferenc reagált az ügyészség egyik vádjára. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!


Együtt szavazott a Tisza és a Fidesz a parlamentben – itt a HVG hírpodcast

A Tisza Párt javaslatára egyhangúlag megszavazták saját fizetésük csökkentését a képviselők. Magyar Péter beszédével indult a hét, a miniszterelnök napirend előtti felszólalásában részletesen kitért a gyermekvédelem kérdésére. A HVG megtudta, 4,3 millió forintért szállt meg Isztambulban Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt honvédelmi miniszter és és egy másik, korábban a honvédelmi minisztériumban dolgozó vezető. Márciusban két, többmilliárdos összegű keretszerződést kötött a felsőoktatás területén az akkor még Hankó Balázs által vezetett Kulturális és Innovációs Minisztérium. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!


Húsz év után távozik Szita Károly a Megyei Jogú Városok Szövetsége éléről, de Győrnek ez is kevés, otthagyják a szervezetet

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Fidesz–KDNP-s polgármestere váltja a Megyei Jogú Városok Szövetsége vezetőjét, miután a fideszes Szita Károly politikailag ellehetetlenült az önkormányzati érdekszövetség élén, és több megyei jogú város polgármestere a kilépést fontolgatta. Bár a vezetőváltás elég volt több városnak, Győr polgármestere bejelentette, inkább átmennek egy másik önkormányzati szövetségbe.