Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Egy kiskunhalasi szakközépiskolai tanár szét akarta választani a verekedő diákokat, ám egyikük rátámadt.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy 18 éves kiskunhalasi fiatal ellen. Kedd délelőtt egy kiskunhalasi szakközépiskola tanműhelyében, gyakorlati foglalkozás közben észlelte az 57 éves szakoktató tanár, hogy több tanuló bántalmazni, rugdosni kezdte egymást. Odalépett a verekedő diákokhoz, majd szét akarta őket választani.
Ekkor a verekedő csoport egyik tagja a szakoktató nyakát megfogta és fojtogatta. A tanár a bűncselekmény során orvosi ellátást igénylő sérülést nem szenvedett. A diákot gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.