„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az új alaptörvényben Magyarország lesz a Magyar Köztársaság hivatalos neve, ezért csütörtökön táblacsere volt Záhonynál. A magyar címert azonban elrontották - hívta fel a figyelmet az index.hu.
A záhonyi magyar-ukrán határnál lévő táblán a magyar címeren felcserélték a színek beosztását - írja az index.hu. A jelenleg hatályos alkotmány és az új alaptörvény szerint is a magyar címer "első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott".
A képen jól látható, hogy a frissen kihelyezett táblán felcserélték a színezést: ezüsttel kezdődik a csíkozás vörös helyett.

A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.