„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Lázár János akár már június elsejétől vezetheti a Miniszterelnökséget - írta pénteki számában a Magyar Hírlap.
Ha "Lázár Jánost államtitkárnak nevezik ki, harminc napon belül le kell mondania a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztjáról, és időközi választást kell tartani a városban" – írta a lap, amelynek kormányzati forrásból azt mondták: a fideszes frakcióvezetőként is tevékenykedő Lázár János akár már júniustól vezetheti a Miniszterelnökséget.
A lap úgy tudja, hogy a politikusnak különleges államtitkári státusa lesz, amelynek alapján utasítási, "számonkérési" jogköre lehet. Az új államtitkár irányításával "kis MeH", vagyis a korábbi Miniszterelnöki Hivatal struktúrája jöhet létre a Miniszterelnökségen.

Ez az úgynevezett tükörreferatúra-rendszer újbóli bevezetését jelentené, melynek lényege, hogy a minisztériumoknak külön felelőseik lesznek. A tárcák csak velük együtt alakíthatják ki programjaikat, és a miniszterelnök is rajtuk keresztül ellenőrzi majd, miként tesznek eleget a minisztériumok a kabinet politikai törekvéseinek.
A Magyar Hírlap szerint a jövő héten születhet döntés arról, hogy a most a Belügyminisztériumhoz tartozó titkosszolgálatok, valamint a külügyminiszter felügyelete alatt álló Információs Hivatal átkerüljenek-e a Miniszterelnökséghez.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.