Végkielégítése harmadát már meg is kapta Havasi Bertalan
Igaza lett a Fidesz kommunikációs igazgatójának.
Igaza lett a Fidesz kommunikációs igazgatójának.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter először adott interjút. Azt mondja, a Fidesz egész kormányzásának a célja az volt, hogy érdekcsoportok meggazdagodjanak. Most már belelát nem nyilvános kormánydöntésekbe is, és azok is általában bizonyos cégek helyzetbe hozásáról szólnak, ezeket a határozatokat közzé fogják tenni. Azt mondja, jelenleg nincs recept arra, hogyan lehet egy ennyire káros, az EU-n belül kiépült rendszert helyrehozni.
HVG
Ugyan a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztálya, a Katpol nevére kevesebben emlékeznek, mint az ÁVH-ra, ez nem jelenti azt, hogy az Alkotmány utca 5. szám alatt is működött szervezet akár céljaiban, akár módszereiben eltért volna a Péter Gábor nevével fémjelzett rettegett titkosrendőrségtől. Ha a Fehér Ház zavarta a Tiszát, ez az épület is zavarhatta volna.
A magángépet attól a cégtől bérelték, ami Rogánt Antalt és akkori feleségét, Rogán-Szendrei Cecíliát vitte Szabó Zsófia bulvárszereplő esküvőjére.
HVG
Magyar Péter is az újságírók elé állt a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Vagyonadó, a babavárósok kimentése, kórházi klímák, mohácsi Duna-híd, nemzeti hitvallás és találkozó Sulyok Tamással, illetve Zelenszkij ukrán elnökkel – bőven volt téma a szerdai kormányülés után. A HVG elsőként kérdezhetett, kollégánk a vagyonnyilatkozati rendszer újraszabályozását firtatta. Percről percre közvetítés.
Korábban a soha meg nem valósult Dél-budai Centrumkórház végül megszüntetett projektcégénél is dolgozott.
HVG
A Gulyás Gergely vezette tárca fizetési listája alapján úgy tűnik, nemcsak politikai vezetőként lehetett milliókat keresni.
HVG
Ledarált iratokra és Fideszhez köthető kampányanyagokra bukkantak.
HVG
A miniszterelnök megmutatta, hogy milyen a kilátás Lázár János egykori tetőteraszáról.
HVG
A Magyar Péter hétfő esti „Karmelita-tárlatvezetésére” reagáló Nagy János megérti, hogy „a tömegnek hergelésre, vérre és cirkuszra van szüksége”, de visszautasítja az új miniszterelnök vádját, hogy „az elitnek fenntartott helyek csak egy szűk kört szolgáltak” volna.
HVG
A Policy Solutions igazgatója mellett Csontos Bence képviselőt, online marketingest is felkérte Ruff Bálint leendő miniszter.
HVG
Nemzetpolitikai érdekre és a személyes adatok védelmére hivatkozva titkolják Mariano Gómez honosításának részleteit.
HVG
Egy fontos tárca, a Miniszterelnökség irányítását Magyar Péter olyan emberre bízza, aki nem a Tisza szakértője, még csak nem is a képviselője. Lehet, hogy a pártnál outsider, de a politika világában egyáltalán nem az: Ruff Bálint 20 éve politikai tanácsadó és elemző. A jövőben lesz dolga az ügynökaktákkal és az elszámoltatással is, illetve azt ígéri: az általa vezetett tárca lesz a rendszerváltás motorja.
Magyar Péter a területfejlesztési tárca új vezetőjét is megnevezte.
HVG
A Miniszterelnökség teljes keretének 42 százalékát Balásy Gyula vitte el. Meglepő fordulat!
HVG
Elsőfokon még 190 milió forintos vagyonelkobzásra ítélték, ugyanakkor a másodfokú bíróság döntése szerint az illegálisan szerzett vagyon nem számszerüsíthető, hiába vizsgálta az ügyészség a vagyon eredetét, és sorolja fel a vádirat hosszan a több tízmillió forintos összegeket.
HVG
Vitályos Eszter kormányszóvivő „kijárta”, Gulyás Gergely minisztériuma pedig fizet. Két napja még forráshiányra hivatkozva nem támogatták a kutató-mentők támogatási kérelmét, mostanra mégis lett pénz.
HVG
Összesen mintegy 57 milliárd landolt a kormánynak kedves szereplőknél.
HVG
A szervezet a terepjáróját újítaná fel, most támogatói adományokat várnak.
HVG