Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Gőgös Zoltán, a mezőgazdasági bizottság alelnöke az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményében azt írta: az államtitkár megjelent kijelentései alapján levélben fordultak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökéhez a mielőbbi és alapos vizsgálat lefolytatása céljából. Emellett írásbeli kérdést nyújtottak be Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy kiderüljön, "kormánya tagjaira miért nem vonatkoznak a magyar törvények úgy, mint minden magyar állampolgárra".Jelezték ugyanakkor, hogy minden olyan megoldást támogatnak, amely a magyar mezőgazdasági termelők, valamint a fogyasztók, a magyar lakosság érdekében történik. Budai Gyula döntése azonban az MSZP szerint nem a termelőknek és a fogyasztóknak, hanem kizárólag csak a multinacionális áruházláncoknak kedvezett.MTI / Koszticsák SzilárdA Népszabadság hétfőn írt arról, hogy Budai Gyula a Csongrád megyei gazdakörök múlt pénteki fórumán úgy fogalmazott: "A Gazdasági Versenyhivatal is azt mondta, hogy én kartellezek. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?" Budai Gyula később azt közölte az MTI-vel, hogy nem történt kartellezés a dinnyetermesztők védelmében született megállapodás során.A parlamenti államtitkár kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: csak arra kérték a nagy üzletláncokat, hogy ebben az évben is a tavalyihoz hasonló árban indítsák és fejezzék be a dinnyeértékesítést, és külföldről ne vásároljanak. Hozzátette: a Gazdasági Versenyhivatal az ügyben nem vizsgálódik, a hivatal adatokat kért be az üzletláncoktól. Budai Gyula jelezte, hogy az üzletláncokkal történt megbeszélésen "árakról nem is volt szó".
Kiakadt az MSZP Budai Gyula kartellügyén
Az MSZP szerint Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára "felülhelyezte magát a törvényeken", semmibe vette az érvényes jogszabályokat a dinnyekartellügyben.
Több ezer éves kártyát játszik ki az iráni rezsim
A perzsa történelmi örökséget korábban elutasító iráni iszlamista rezsim felfedezte a dicsőséges múltat.
Európa bűnhődhet Trump és Putyin bűneiért
Toroczkai László: A Mi Hazánk menő és trendi a legfiatalabb magyarok között
Az Európai Unió uszítja Zelenszkij rezsimjét, a robotok pedig azért lesznek jók, mert kiválthatják a bevándorlókat, ugyanakkor Toroczkai nyitna a „nem száz százalékban magyar származásúak” felé is.