Mesterházy Attila szerdán az M1 Ma reggel című műsorában felidézte: korábban már Fellegi Tamás akkori IMF-főtárgyalót, majd utódját, a jelenlegi tárca nélküli minisztert, Varga Mihályt is meghívta az MSZP frakcióülésére, hogy mondják el, mi a kabinet tárgyalási pozíciója. Mindketten azt válaszolták, hogy mivel még nem kezdődtek meg a tárgyalások, nincs miről tájékoztatni az MSZP képviselőcsoportját - tette hozzá.A szocialista politikus szerint a kormányfő hétfői parlamenti beszéde "sem szólt másról, mint a hazudozásról. Kiderült, hogy nincs olyan levél, amely alapján a miniszterelnök ilyen halállistát állított össze, hogy mit követelnek tőle".Mesterházy Attila kijelentette: ha valóban létezne ez a lista, akkor annak teljesítését az MSZP sem támogatná. "Megpróbálnak bennünket beletolni abba a pozícióba (...), hogy mi minden áron támogatjuk. Nem, kérem, ilyen áron nem támogatja a szocialista párt. Csak az a helyzet, hogy nincsenek ilyen követelmények, és a miniszterelnök hazudott ebben a kérdésben" - mondta Mesterházy Attila.Kijelentette: azt várják a kormányfőtől, hogy nyilvánosan és egyértelműen közölje, mit fog tenni a következő hónapokban.
Mesterházy: Orbán hazudott, nincs IMF-halállista
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint kiderült, hogy nem létezik olyan levél, amelynek alapján Orbán Viktor miniszterelnök összeállította a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió feltételeinek "halállistáját".
Levélben kért bocsánatot Magyar Pétertől a férfi, aki borral öntötte le Szekszárdon
Magyar Péter és Nagy Ervin úgy érzik, a Tisza Ricsi nevű furgonjának a Közlekedési Múzeumban a helye
Saját szüleit és húgát is meggyilkolta a krakkói terrorista
Nincs magyar áldozat
Terrorcselekménynek minősítették a krakkói lövöldözést
Gyanútlan sétálgatás, majd fegyverropogás, pánik és menekülés – újabb videók Krakkóból
Vadkan grasszál a pesti rakparton
Gáspár Virág: Nem engedtek be minket egy pesti szórakozóhelyre, mert romák vagyunk
Elvált, kétgyerekes és magasan képzett Marokkó első női kormányfője
„Tesókát megtaláltuk” – Szijjártó Péter előkerült, Dubajban tölti az időt
Egy magyar youtuber posztolt róla.