4,5 millió forintért szállt meg Orbán Viktor három éjszakára Svájcban
Volt olyan, a davosi Világgazdasági Fórumra érkező vezető, aki 25-ször kevesebből, mintegy 60 ezer forintból kigazdálkodta a szállást éjszakánként.
Volt olyan, a davosi Világgazdasági Fórumra érkező vezető, aki 25-ször kevesebből, mintegy 60 ezer forintból kigazdálkodta a szállást éjszakánként.
HVG
Éppen ezért bizonyítási indítvánnyal egészítette ki az Orbán Viktor közösségi médiás szerződései ügyében tett feljelentését a Miniszterelnökség.
HVG
Orbán Viktor tavaly novemberi, washingtoni látogatása után arról beszélt, hogy Trump „korlátlan, általános” felmentést adott Magyarországnak.
HVG
A vacsora nem volt benne az árban, azért még 1,8 millió forintot kellett fizetni.
HVG
A pénzügyminiszter a Fidesz elnökének kötcsei beszédét kommentálta.
HVG
A BDPST Group, valamint tulajdonosa, Tiborcz István nem érintett a Volánbusz-ügyben, így azt nem tudják kommentálni – közölte a vállalat a HVG-vel.
Kikerült Orbán Viktor Kötcsén mondott beszéde, amelyben többek között arról is beszélt, hogy pontosan miért vesztették el a választást.
HVG
A közlekedési és beruházási miniszter arról is mesélt, hogy elődje nem olvasott és nem is írt e-maileket.
HVG
A felcsúti klub alapítványa összesen 626 688 forint felajánlást kapott.
HVG
A „nem nyilvános közgyűjteményben” egy 1490 körüli kötet is szerepel.
HVG
Az oktatási és gyermekügyi miniszter egy tavalyi, CEU-s kerekasztal-beszélgetésen beszélt az eredményközpontú iskolai értékelésről, ekkor példálózott a fociszurkolókkal. Orbán Viktor most megtalálta a felvételt.
HVG
A volt miniszterelnök beszélt pártja lehetséges visszatéréséről, a rövidebb munkanapjairól, és arról is, melyik korrupciógyanús feljelentést tartja a legnagyobb disznóságnak.
HVG
Húsz év alatt Őszöd díszlet lett. Emlékezzünk még rá ezek után?
Orbán Viktor és delegációja nem vetette meg a VIP-várókat, amikor az előző miniszterelnök külföldön járt: a HVG információi szerint bő két év alatt tízmilliókat költöttek állami pénzből az exkluzív reptéri termekben. Orbán a választás előtti több mint két évben szinte mindenhova különgéppel utazott.
Orbán a meghirdetett „támadó” stratégiával a Fidesz-tábornak üzen, de a valódi megújuláshoz ez kevés - mondta a politikai elemző a Kossuth Rádió hétfő reggeli adásában.
HVG
A feljelentést Fekete-Győr András tette a rendőrségen a volt miniszterelnök „maffiaszerű fenyegetőzése” miatt.
HVG
Nem találta el Orbán Viktor a közhangulatot, amikor megfenyegette a vagyonvisszaszerzési hivatal dolgozóit. A legtöbben elfogadhatatlannak érzik a volt kormányfő üzenetét, de nem gondolják úgy, hogy a hétvégi nekibuzdulásból lendületet venne a Fidesz.
Szerinte előtte már sok ember kezén keresztülment a kérvény, amivel kapcsolatban kifogás nem merült fel.
HVG
HVG
MTI
Magyarországon kiderült, hogy egy autoriter kormány könnyen ellenőrzése alá tudja vonni az oktatást és a tudományt, ugyanakkor az is látszik, milyen nehéz felszámolni az így okozott károkat.
hvg360