„A közelmúltban három alkalommal büntettek meg, mert pár percig tilosban parkoltam. Összesen kilencvenezer forint tartozást görgetek magam előtt, valamint összegyűltek a büntetőpontjaim, és bevonták a jogosítványomat, pedig az feltétele a munkavégzésnek" - panaszolta el egy postás a lap csütörtöki írása szerint.Elmondása alapján a Magyar Posta nem fizeti ki alkalmazottainak a közlekedési bírságokból adódó büntetéseket, és semmilyen rendelet nem védi őket ezekben a helyzetekben.A Magyar Posta a lapnak küldött reagálásában azt írta: a postai gépkocsivezetők kötelesek a KRESZ előírásait betartani, a postai tevékenység ellátásához csak a behajtási korlátozások alól ad felmentést a szabályzat. Megjegyezték azt is, hogy Budapesten a Fővárosi Önkormányzat rendelete szerint minden tehergépkocsi számára biztosítható az úgynevezett rakodótárcsa, amely tíz és tizenhét óra között engedélyezi a fizető parkolási övezetekben a díjmentes várakozást húsz percig.
Rendszeresen büntetik a postásokat a tilosban parkolás miatt Budapesten
A jogrendszer hiányosságai miatt számos autós postai kézbesítőt büntetnek, mivel ha a dolgozó ki akarja vinni a csomagot, gyakran kénytelen a tilosban állni – számolt be egy érintett a Magyar Hírlapnak.
Levélben kért bocsánatot Magyar Pétertől a férfi, aki borral öntötte le Szekszárdon
Magyar Péter és Nagy Ervin úgy érzik, a Tisza Ricsi nevű furgonjának a Közlekedési Múzeumban a helye
Nógrádi László: Megfigyelt voltam, nem pedig megfigyelő
A volt KDNP-alelnök levéltári iratokkal bizonyítja, hogy nem volt besúgó az államszocializmus alatt, éppen ellenkezőleg.