A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Rytkó Emília az ellene felhozott vádakat cáfolta, szavaiban kételkedni nincs oka az Együtt-PM választási szövetségnek, így nem tesznek eleget a Fidesz felszólításának, miszerint oszlassák fel a nemrég megalakított Választási Monitoring Bizottságot.
Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetségnek "esze ágában sincs" a múlt héten alakult Választási Monitoring Bizottság (VMB) feloszlatását kezdeményezni, mert szerintük "arra nagyobb szükség van, mint hinnénk, az Orbán-Simicska rezsimre ugyanis nem bízhatjuk rá a szabad választásokat, ezt az elmúlt három év többször bizonyította".
A Fidesz szóvivője korábban arra szólította fel Bajnai Gordont, hogy haladéktalanul "oszlassa fel" a baloldal kezdeményezésére megalakult alternatív választási bizottságot, miután a testület egyik tagjáról, Rytkó Emíliáról olyan hírek jelentek meg a sajtóban, amelyek szerint az Országos Választási Iroda (OVI) korábbi vezetője jelenthetett Hankiss Ágnesről a nyolcvanas években.
Az Együtt-PM közleményében emlékeztet: a bizottság megalakítására azért volt szükség, mert "a sorozatos alkotmánymódosításokkal a kétharmados többség csigolyánként eltörte a jogállam gerincét". "Az Orbán-Simicska rezsim olyan mértékben számolta fel a fékek és ellensúlyok rendszerét, ami már a választások tisztaságát, a választáson induló pártok és szervezetek közötti esélyegyenlőséget veszélyezteti" – írják.
A választások tisztaságát szerintük "a hiányzó rendeletek, a korábban megszüntetett, majd egypártiként újjáalakított Nemzeti Választási Bizottság, és a szavazatszámláló szoftvert gyártó cég államosítása veszélyezteti, nem a VMB".
"Rytkó Emília az ellene felhozott vádakat cáfolta, szavaiban kételkedni nincs okunk, ráadásul éppen a Fidesz az a párt, amely hátráltatja az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát" – teszik hozzá.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.