szerző:
MTI

Schiffer András nem tartja ördögtől valónak, hogy állami testőrök vigyázzanak az ellenzéki vezetőkre, de akárcsak a többi ellenzéki párt feje, ő sem él a belügyminiszter által felajánlott személyi védelmi lehetőséggel.

Nem kérnek állami testőrt a miniszterelnök-jelöltek a választási kampányban a Bors keddi körképe szerint.

Bajnai Gordonnak, az Együtt-PM szövetség vezetőjének sajtóosztálya azt közölte a lappal, hogy a politikus általában személyi védelem nélkül vesz részt az eseményeken, eseti jelleggel, nagyobb rendezvényeken szoktak csak kivételt tenni.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke azt mondta: az utóbbi években nincs testőre, és a Pintér Sándor belügyminiszter által felkínált lehetőséggel sem kíván élni.

Schiffer András, az LMP társelnöke sem élne a védelemmel, de "nem tartja ördögtől valónak", hogy a rendőrség vigyázzon az ellenzéki vezetőkre.

Nem kérne az állami védelemből az MSZP elnöke, Mesterházy Attila és a Jobbik elnöke, Vona Gábor sem.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!