Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A választási szakértőnek „költségvetési megszorítások miatt” kellett távoznia.
Megszüntették az óraadói státuszát Tóth Zoltán választási szakértőnek – ezt maga az érintett mondta el a hvg.hu-nak. Tóth Zoltán szerint elbocsátásának indoka az ELTE részéről „költségvetési megszorítás” volt, „még ha ez az oktatási színvonal jelentős csökkenésével is jár”.
A választási szakértő 1999-től 2002-ig az Alkotmánybíróság főtanácsadójaként tevékenykedett, majd 2002-től 2004-ig az akkor alakult Medgyessy-kormány belügyi tárcájának közigazgatási államtitkára volt. Az ELTE-n 1998 óta adott órákat.
Úgy tudjuk, kurzusai megtartására Mráz Ágostont, a Nézőpont Intézet vezetőjét kérték fel, aki tanársegéd (korábban azt írtuk: óraadó, a pontatlanságért elnézést kérünk) a Politikatudományi Intézetben.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.