„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Megkezdődött szerda este a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának évadnyitó frakcióülése Tapolcán. Orbán Viktor helyzetértékelő beszédet tart zárt ajtók mögött.
A kihelyezett ülésre már délutántól folyamatosan érkeztek a kormánypárti politikusok, miniszterek, államtitkárok. Orbán Viktor pontban hét órakor érkezett az egyik tapolcai szállodában rendezett zárt tanácskozásra, amely a miniszterelnök, Fidesz-elnök helyzetértékelő beszédével kezdődik. (A tanácskozásnak helyet adó szálloda sorompójánál Pápa Levente, az Együtt-PM gazdaságpolitikusa és a pártszövetség aktivistái a fideszes, KDNP-s politikusok érkezésekor a magasba tartottak egy molinót, amelyre – a nemzeti italboltokról szóló sajtóhírre utalva – azt írták: "Nem elég a dohány, a szesz is kell?".)
Az eseményről tudósító újságírók a szálloda sorompójánál, a késő délutánig szakadó eső miatt egy sátor alatt várakoztak a nap folyamán, az épületbe és annak udvarára a sajtó munkatársai nem mehetnek be. A környéken folyamatos a rendőri jelenlét.
Az őszi parlamenti szezonkezdet előtti kihelyezett frakcióülés fő témája a bankok elszámoltatása lesz, de szóba kerül majd a rezsicsökkentés is. Emellett oktatás- és szociálpolitikai kérdéseket tekintenek át a kormánypárti képviselők, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig a 2020-ig tartó európai uniós költségvetési ciklus magyar fejlesztési forrásainak felhasználásáról számol be.
A frakcióülés döntéseit pénteken sajtótájékoztatón ismertetik.
Négy éve szeptemberben ugyancsak Tapolcán tartotta évadnyitó frakcióülését a Fidesz és a KDNP.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.