Az államtitkár ismertette: az operatív programokat júniusban küldte el a kormány az Európai Bizottságnak. A nyár végén érkeztek meg a bizottság észrevételei, hét operatív programhoz összesen több mint ezer észrevételt tett a testület.Zsigmondné Vitályos Eszter hozzátette: a kormány úgy döntött, hogy már az ősszel megjelentetnek pályázatokat a hazai költségvetés kockázatára, a kiírások október első, illetve második hetében várhatók.A 2014-2020 között érkező uniós források felhasználásának keretét jelentő partnerségi megállapodás dokumentumait szeptember 11-én vette át Orbán Viktor miniszterelnök; az operatív programok a részleteket, a konkrét intézkedéseket vázolják fel.A partnerségi megállapodásról szólva az államtitkár kiemelte: a dokumentum elfogadását megelőző egyeztetések során sikeresen tudták képviselni a magyar érdekeket egyebek között az élelmiszeripari feldolgozás támogathatósága esetében, ahol nagy nézetkülönbség volt az Európai Bizottság és a magyar kormány között.Szintén kiemelkedő eredménynek nevezte az államtitkár, hogy az Európai Bizottság elállt kifogásaitól, és továbbra is támogatható lesz a nemzetközi közlekedési hálózatra "ráhordó" helyi utak fejlesztése az új hétéves uniós ciklusban.Sikeresek voltak a tárgyalások a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) nyújtandó vissza nem térítendő támogatások területén is. Az Európai Bizottság a kkv-k támogatásának fő eszközét a visszatérítendő pénzügyi eszközökben látta, de végül a partnerségi megállapodásba nem kizárólagos finanszírozási formaként került be a visszatérítendő pénzügyi eszköz - mondta el Zsigmondné Vitályos Eszter.Az államtitkár ismertette: kompromisszumot kellett kötnie Magyarországnak például a turisztika területén, végül azt sikerült elérni, hogy a gazdaságfejlesztési operatív programban megmarad egy önálló turisztikai prioritás, ami körülbelül 100 milliárd forint forrást jelent.Ugyanakkor nem fogadta például el az Európai Bizottság a magyar álláspontot a Budapesten megvalósuló, de országos hatáskörű projektek finanszírozása esetében. A magyar kormány azt szerette volna elérni, hogy ezeket a projekteket teljes egészében a kevésbé fejlett régióknak járó forrásokból lehessen finanszírozni, így kímélték volna a központi régióra jutó, korlátos forrásokat. Elzárkózott a bizottság egyebek mellett nagy budapesti beruházások támogathatóságától, középületek fejlesztésének, felújításának támogathatóságától, járműbeszerzések kapcsán pedig még tárgyalnak a testülettel - ismertette az államtitkár.
Októberben nyújtja be a kormány az operatív programokat az EB-nek
A tervek szerint Magyarország október végén benyújtja a brüsszeli észrevételek és tárgyalások után kialakuló operatív programokat az Európai Bizottságnak, és bíznak abban, hogy az év végéig megérkezik a testület jóváhagyása - mondta el Zsigmondné Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség államtitkára az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtt elhangzott tájékoztatójában szerdán a Parlamentben.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.