Orbán Viktor kormányfő szerint most állnak át a kampányüzemmódról a kormányzati üzemmódra, jóllehet, az őszi önkormányzati választásokat követően már csak a kormányzati munkára összpontosítottak, a politikai közélet még felhevült tempóban zakatol.Orbán Viktor a Napi Gazdaságnak adott interjújában azt mondta, az utcai megmozdulások kampányhangulatúak, az intézkedéseket ért kritikák sem szakmai, hanem politikai indíttatásúak. "Az ellenfeleink még nem törődtek bele, hogy a következő három és fél évben a dolgok úgy mennek majd, ahogyan azt a választópolgárok eldöntötték", a kormány érvényesíteni fogja a programját és végigviszi Magyarország megújítását – fejtette ki.A lap pénteki számában közölt interjúban elmondta, nem akarja kampányüzemmódban működtetni a Fideszt, a kormányt és az országot. Hozzátette: a kormánynak egyszerre kell harcolnia az ország szuverenitásáért és közben nyugalmat teremtenie. Hisz abban, hogy ez lehetséges, mert az országnak kiszámíthatóságra, stabilitásra, tervezhetőségre és nyugalomra van szüksége.A kormányzati munka lényegéről kifejtette, a legfontosabb, hogy az intézkedések az embereket bevonva szülessenek meg. "A tapasztalatok szerint ugyanis abból csak baj származik, ha ez a mozzanat kimarad, mint ahogy az általunk távközlési adónak tervezett, végül internetadóként elhíresült vitában is történt" – közölte.MTI / EPA / Julien WarnandA miniszterelnök elmondta, meg kell védeni azokat az eredményeket, amelyeket a gazdasági szuverenitás kiterjesztésével értek el, ide tartozik a rezsicsökkentés, a munkahelyvédelmi akcióterv.A célok között említette, hogy be kell fejezni a pénzügyi rendszer átalakítását, s meg kell közelíteni a teljes foglalkoztatottságot, amihez oktatási, szakképzési, családtámogatási döntések sora szükséges.A vasárnapi zárva tartásról kifejtette, ez régi tartozása a magyar politikának, a vasárnapi munkára kötelezés vagy szorítás régi sérelem, s ezt most orvosolják. Mint mondta, jelentős szervezett erők állnak szemben az emberek érdekével, ami nem is csoda, hiszen a tervezett lépés éves szinten mintegy 350 milliárd forint sorsáról dönt."Mindannyian tudjuk, hogy a magyar emberek azt viselik a legnehezebben, ha meg akarják nekik mondani, hogyan kellene élniük. (...) Mi pedig nem vagyunk sült bolondok, hogy meg akarjuk mondani az embereknek, hogyan is töltsék a vasárnapjaikat. Élni és élni hagyni, ez a mi politikai filozófiánk" – fogalmazott.Aláhúzta, ha valaki vasárnap is dolgozni szeretne, és nem kényszer hatása alatt teszi, nem azért, hogy megtarthassa a munkahelyét, akkor ezt tiszteletben kell tartani. Az is igaz – tette hozzá –, hogy a modern ipari ágazatokban nincs leállás, ezért nem az egész nemzetgazdaságban indította el a kormány a vasárnapi munkavégzés tilalmát. A kellő időben és a szükséges feltételek fennállása esetén majd tovább lehet lépni – mondta.A gazdaság helyzetéről kifejtette, Magyarország része az európai gazdasági térnek, amely stagnál. A kilátások sem túl fényesek, mivel a legfrissebb prognózisok szerint egy százalék körüli növekedésre számíthat átlagosan az EU egésze jövőre. Hozzátette, a brüsszeli döntéshozók keresik azokat az eszközöket, amelyekkel változtatni tudnak, s Magyarországnak is az az érdeke, hogy az EU megtalálja ezeket. Amit egyelőre talált, az nem tűnik elégségesnek ahhoz, hogy az európai térség gazdasága növekedési pályára álljon – fogalmazott, hozzátéve, megkezdték az unión kívüli piacok meghódítását, ehhez azonban idő kell.Úgy vélte, jó lenne, ha kétharmad-egyharmad arányban oszlana meg az uniós és az EU-n kívüli országokba irányuló magyar export volumene. Meggyőződésünk, hogy 2018–2020-ra ez megvalósulhat, s a keleti nyitás jegyében a megtermelt termékek egyharmadát a világgazdaság dinamikusan növekvő piacain értékesíthetjük majd – közölte.Az M0-s körgyűrű fizetőssé tételéről azt mondta, annak egyes részei uniós kötelezettség miatt válnak fizetőssé, és csak egységes rendszert tudnak jól működtetni. "Olyan rendszert építünk ki, amely megkíméli a magyarokat. Ez a megyei matricarendszer" – mondta. Az autópálya-rendszert az országban európai uniós forrásból és mindannyiunk adóforintjaiból építették ki, ezért igazságos megoldás kell.A magyar-amerikai viszonyról Orbán Viktor elmondta, Amerika Magyarország barátja és szövetségese, de Magyarország nem tagállama az Egyesült Államoknak. "Katonai szövetség, gazdasági együttműködés, politikai szuverenitás, ezt hívom én a mi »amerikai doktrínánknak«" – mondta, hozzátéve, van egy "európai doktrínánk" is, ami elsősorban Európához köt. A geopolitikai szemléletmódban van nézetkülönbség köztünk és az amerikaiak között – közölte.Arra a kérdésre, honnan értesült a kormány a Déli Áramlat-projekt leállításáról, azt válaszolta, az orosz elnök bejelentése előtt a kormány sem tudott a fejleményről, Vlagyimir Putyinnal aztán két nappal később telefonon is egyeztetett a témában. Kifejtette, az elnök tájékoztatta a döntésről, s figyelmébe ajánlotta a törökországi gázszállítási lehetőséget. Azt is hangsúlyozta, hogy a projekt "leléptetése" nem Moszkva felelőssége, hanem az unió és Bulgária magatartásának következménye – mondta a miniszterelnök.Új megoldást fogunk keresni, hogy enyhítsünk az ország energiafüggőségén – jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, egy stagnáló Európában, egy geopolitikailag kiélezett helyzetben, ahol közvetlen és aktív szerepet vállal az Egyesült Államok, olyan helyzetbe kormányozzák Magyarországot, hogy az ország is erősödjön és az emberek is eggyel előrébb tudjanak lépni. "A lehető legtöbb ember számára teremtsük meg a gyarapodás feltételeit. Ezért lesz a következő három év a higgadt, nyugodt és kiszámítható kormányzás időszaka" – mondta a miniszterelnök.
Orbán a fizetős M0-sról: A megyei matricarendszer "megkíméli a magyarokat"
Az emberek azért tüntetnek, mert a politikai ellenfelei még nem törődtek bele abba, hogy nem ők nyerték a választásokat - mondta Orbán Viktor a Napi Gazdaságnak adott interjújában, amelyben többek között szólt a fizetős M0-s tervéről is, amelyről azt mondta, a megyei matricarendszer "megkíméli a magyarokat".
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
A legamerikaibb arab uralkodó II. Abdullah jordán király, aki ügyes manőverezéssel tartja egyben országát
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Megvannak a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökhelyettes-jelöltjei
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
„Európa egzisztenciális válságot él át” – François Hollande arról, miért indulna újra az elnökségért
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.