Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke azt közölte, felháborítónak tartja, hogy a Simicska-médiabirodalom vezetői, miután pénteken elhagyták "a jobboldali sajtó egyre mélyebb válságba süllyedő hajóját" a közmédia világába próbálják átmenteni magukat.Lukács azt írta, a Magyar Nemzet, a Hír Tv és a Lánchíd Rádió vezetői eddig is szolgalelkűen apportíroztak a Fidesznek és Orbán Viktornak, most pedig szerinte kollektíven át akarnak masírozni a közszolgálati televízióba és rádióba. Lukács szerinte ez azt bizonyítja, hogy a közpénzből finanszírozott médiumok a kormányfő totális kézi vezérlése alá kerülnek."A válságba került jobboldali sajtó médiafőnökei mostani távozásukkor lelkiismereti okokra hivatkoztak, ami konkrétan azt jelenti, hogy nem hajlandóak bírálni Orbán Viktort és a Fidesz-KDNP kormányt. Ebben az esetben azonban semmi helyük a közmédiában, hiszen képtelenek az objektív tájékoztatásra" - írta az MSZP politikusa,m aki ezért felszólítja a közmédiumok vezetőit, hogy ne alkalmazzák befolyásos pozícióban a válságba került jobboldali média pártújságíróit.
Az MSZP már sejti, hogy a távozó jobbos újságírók a közmédiába mennek
Az MSZP alelnöke közuleményben szólította fel a közmédiát, hogy ne alkalmazza befolyásos pozícióban a Magyar Nemzettől, Hír TV-től és Lánchíd Rádiótól távozó újságírókat.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.