A magyar jobboldalt a háború előtti nacionalizmus jellemzi

Az 1956-os Intézet Alapítvány lezárta a Búvópatak-projektet, amelynek négy tanulmánykötete jelent meg 2011 óta. Rainer M. János, az alapítvány vezetője, és az Országos Széchényi Könyvtárhoz tartozó 1956-os Intézet Oral History Archívum irányítója keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hat ország 20 szerzőjének harminc tanulmánya jelent meg a magyar és a kelet-közép-európai jobboldaliságról az említett kötetekben.

A hazai kutatás lényege a Horthy-kori és a rendszerváltás utáni jobboldaliság kapcsolódási pontjainak, a „búvópatakoknak” a feltárása volt. Rainer kiemelte, hogy az 1945 előtti jobboldalt az antiszemitizmus, az antidemokratikus törekvések, az antiliberalizmus, a nacionalizmus és az organikus nemzeteszme fogta össze. (Az organikus államfelfogás lényege az állam „testként” való felfogása, jelen esetben a magyarsághoz mint „nemzettesthez” való ragaszkodást jelenti mindez.)

A háború előtti jobboldaliság kibeszéletlen, reflektálatlan hagyományai a Kádár-korban búvópatakként, „kapillárisokon” keresztül szivárogtak át a későbbi nemzedékekbe. Volt ugyan személyi folytonosság is a rendszerváltás idején, de a jobboldaliság 1990 után már nem státuszt jelentett, inkább egyfajta hagyományt. Ebben a vallás, a magyarsághoz való kötődés két fontos jellemző, a „kommunisták” elítélése pedig nem az ideológia miatt közös a jobboldaliakban, hanem azért, mert a baloldaliak, a szocialisták a nemzeti érdekkel szembemennek szerintük, illetve hozzá nem értőknek vélik őket.

A jobboldal tehát a nacionalista hagyományhoz nyúl vissza, nem a nyugat-európai konzervatív jobboldal újabbkori fejleményeit veszi alapul. (Magyarországon a jobboldal egyik legfontosabb jellemzője amúgy is a múltépítés, ehhez kapcsolódik a nacionalista tradíció feléledése is.) A Kádár-korban ugyanis megszakadtak a kelet-nyugati jobboldali kapcsolatok, így a kibeszéletlen hazai hagyománynak az átszűrődése érzékelhető elsősorban 1990 után, nem a modern nyugati konzervativizmus hatása a magyar jobboldalon.

Ennek hatására egy ideológiailag semleges hátterű, a rendszerváltáskor liberálisként feltűnő csoport ráérzett arra – véli Rainer –, hogy a jobboldalon nacionalista hangvételre van igény. Ez a jobboldal 2010 óta érvényesül immár szinte hegemón törekvésekkel itthon. Ennek a jobboldalnak az ideológiáját pedig Orbán Viktor 2014-es tusnádfürdői beszéde foglalja össze Rainer szerint. (Ez a beszéd szólt az illiberális demokráciákról – a szerk.) Rainer hozzátette, a mai jobboldalt nacionalista, antiliberális, a demokratikus hatalomgyakorlást elutasító eszmék határozzák meg, nem pedig a nyugat-európai értelemben vett konzervativizmus jellemzi a 2010 utáni kormányzást.

Rainer kiemelte, hogy a nyugat-európai konzervativizmus megjelenésére térségünkben csak Csehországban vannak jelek: ez a demokratikus hatalomgyakorlás és a konzervativizmus párosításán alapuló ideológia. Csehországban ugyanis a nacionalizmus nem jobboldali, hanem inkább a baloldalhoz kapcsolódó jelenség – ahogyan az a Búvópatakok-projektből ki is derült.

Ezután Somlai Katalin, az Oral History Archívum vezetője ismertette az 56-os Intézet új tartalomszolgáltatását, ami az intézet archívumára épül. A www.visszaemlekezesek.hu weboldallal az volt a céljuk, hogy a több mint 1000, egyenként több száz oldalas életútinterjút számláló gyűjteményükből készült szűk válogatás segítségével a 20. század történelmének a magántörténelem felőli, szubjektív olvasatait, azaz a megélt huszadik századokat építsék fel.

Az oldalnak tulajdonképpen hármas olvasata van. Egyfelől a huszadik századot leképező történelmi fogalmak mentén, egy-egy politikai, társadalmi, gazdasági eseményről olvashatnak az érdeklődök személyes véleményeket, másfelől a század végigolvasható egy-egy visszaemlékező szemszögéből is. Harmadrészt az életútfogalmak mentén, a különböző életszakaszok (elemi iskola, katonai szolgálat, vallás-hit) megélése hasonlítható össze.