Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
További brókercégek mennek csődbe és csökken a Fidesz népszerűsége – ezek lehetnek a brókerbotrányok legvalószínűbb következményei a HVG-nek készített Medián-felmérés szerint.
A kormány erőfeszítései ellenére számottevően többen vannak, akik teljes mértékben vagy nagyobb részben a Fidesz-kabinetet teszik felelőssé azért, hogy „a brókercégek éveken keresztül működtek úgy, hogy ügyfeleik elveszítették a befektetéseiket”, mint ahányan a korábbi szocialista kormányokról gondolják ezt – olvasható a friss HVG-ben.
De összességében csaknem kétharmad (62 százalék) azok aránya, akik szerint mindkét oldal osztozik a felelősségben. Hétszer annyian vannak, akik szerint a cégek a Fidesz-kormányhoz álltak közel, mint akik szerint a jelenlegi ellenzékhez. Még a Fidesz szavazói körében is ugyanannyian vélik az előbbit, mint az utóbbit.
Ami a botrány távolabbi hatásait illeti, a válaszolók szerint az a legvalószínűbb, hogy további brókercégek mennek csődbe, és hogy csökken a Fidesz népszerűsége.
Részletek a csütörtökön megjelenő HVG-ben.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.