szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Botka László szegedi polgármester utasította az önkormányzati cégeket, hogy vizsgálják meg, miben tudnak segíteni a migránsokat már napok óta támogató szegedi civileknek.

Nem sokat vacakolt a szegedi önkormányzat: tegnap egyeztettek a nemrégiben megalakult, migránsokat segítő csoporttal, szerdán délre már teljesítették azok kéréseit. Mobil vécéket, mosdókat, tárolásra alkalmas faházat helyeztek el az önkormányzati cégek a szegedi vasútállomás előtt, hogy a napok óta csak növekvő létszámú migránsokat segítő csoport munkáját segítség.

Botka László, a város polgármestere nem egészen egy nappal ezelőtt utasította az önkormányzati cégek vezetőit, hogy tekintsék át, milyen eszközökkel járulhatnak hozzá az önkéntesek tevékenységének gördülékenyebbé tételéhez, amivel a vasútállomásra érkező és a befogadó állomások felé igyekvő, de átmenetileg Szegeden rekedt menekültek itt tartózkodását komfortosabbá tehetik. Ezzel egyben a város lakóinak kellemetlenségeit is csökkentik, mert a migránsok kénytelenek a vasútállomáson tisztálkodni, étkezni, ezek pedig - eddig az infrastruktúra hiányában  –  óhatatlanul zavarhatták a szegedieket.

hvg.hu

A több mint 1500 fős szegedi önkéntes csoport mindennapos szervezési munkájának és a szükséges felszerelések segítségével az okozott gondok egy jelentősebb része megszűnik. Az adományok elhelyezésére szolgáló faház, a mosdók felszerelésén kívül az önkormányzat gondoskodott wifiről is, de három mobil vécét is felállítottak az épület oldalában, az önkéntesekkel naponta hadakozó taxisok drosztjának szomszédságában.

A szegedi állomáson napok óta több tucatnyian gyűlnek össze magánszemélyek, hogy arra a pár órára, amíg a migránsok kénytelenek a szabad ég alatt várni az első hajnali vonatra, valamilyen segítséget adjanak a sokszor kisgyermekekkel érkezőknek, mivel rendre az utolsó vonat elindulása után szállítják őket ki a vasúthoz.

hvg.hu
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!