szerző:

Van olyan város, ahol egy krétát kapnak egy napra, most pedig papírt kell kölcsönkérniük - mondja az egyik iskoláról Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, a győri Révai-gimnázium igazgatója

"Az állami Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) tavaly szeptembertől nem volt likvid, vagyis nem volt elég pénze: szinte bármit kértünk, elutasította. Van olyan város, ahol a tanárok egy krétát kapnak egy napra, most pedig papírt kellett kölcsönkérniük, hogy meg tudják tartani a középiskolai felvételit" -  mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, a győri Révai-gimnázium igazgatója a Kisalföldnek. A pedagógus szerint ez is jelzi, milyen nagyok a bajok az oktatásban. (A témáról Besokalltak a tanárok címmel az e heti HVG közölt cikket.)

A tanár a megyei napilapnak adott interjújában beszélt arról is, mit lát amögött, hogy egyre többen csatlakoznak a miskolci Hermann Ottó Gimnázium pedagógusainak nyílt leveléhez. (A közoktatás állapota miatt indított tiltakozáshoz percről percre egyre több magánszemély és szervezet csatlakozik, szombaton délután 14 órakor már 74 tantestület, és közel 7000 magánszemély fejezte ki támogatását, pénteken délelőtt ez még körülbelül hatvan tantestületnél és 4500 magánszemélynél tartott.)

"Úgy volt, hogy a pedagógusok fizetését 2013. szeptember 1-jétől felemelik egy összegben, majd a parlament mégis azt szavazta meg, hogy a pénzt nem egyben, hanem öt év alatt részletekben adják oda. Ez volt az egyik lába az életpályamodellnek. Emellett az illetményalapot a minimálbérhez kötötték, hogy az utóbbival együtt emelkedjen minden évben. Ez csak egyszer, 2014 januárjában történt így, aztán 2014 végén a szabályt megváltoztatták. Csak ez utóbbi közel tízszázalékos mínuszt jelent az eredeti elképzelésekhez képest." - említette a felháborodás okai közül az egyiket Horváth Péter, aki kiemelte azt is, egyre nagyobb az elkeseredettség, és az apátia a rossz körülmények között a magyar pedagógusok körében.

A magyar pedagógusok márpedig arra figyeljenek, ami a dolguk, foglalkozzanak a diákokkal - hívta fel a tanárok figyelmét a szokásos heti kormányinfón Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter, aki szerint a tanároknak az oktatási rendszer keretei helyett inkább a képzés minőségével kellene foglalkozniuk, mert 2002 óta csökken a diákok tudásszintje, és „a pedagógusok nem tehetnek úgy, mintha ehhez nem lenne semmi közük”. Hozzátette azt is, hogy „akinek nem tetszik a munkaadó személye, az a nemtetszésének az országgyűlési választások alkalmával adhat hangot.” – jelentette ki. Majd visszatámadt, és kifejtette: a tanároknak az oktatási rendszer keretei helyett inkább a képzés minőségével kellene foglalkozniuk, mert 2002 óta csökken a diákok tudásszintje, és „a pedagógusok nem tehetnek úgy, mintha ehhez nem lenne semmi közük”.