szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Csendes és visszahúzódó fiúként, a miniszterelnök legidősebb lányának örök hűséget fogadott Tiborcz István tökéletes ellentéteként jellemezték többen a hvg.hu-nak Szokira Tamást, aki Orbán Viktor középső lányát, Sárát vezette oltárhoz nemrég. Bár a fiatal házasok a végletekig kerülik a nyilvánosságot, sikerült elérnünk Tamás édesapját, aki a hvg.hu-nak – bizonyos keretek közt persze, de – készségesen mesélt.

Négygyerekes, Nyíregyháza környéki görögkatolikus papcsaládból származik Orbán Viktor újdonsült veje, Szokira Tamás, aki augusztus végén vette feleségül a miniszterelnök második legidősebb lányát, Sárát.

A 27 éves férjről nem volt könnyű információkat találni: nincsenek befolyásos szülei, sem jól menő (önkormányzati megbízásokkal kitömött) cégei, mint Orbán Viktor másik vejének, a miniszterelnök legidősebb lányát, Ráhelt 2013-ban elvevő Tiborcz Istvánnak. Az interneten is alig található róla bármilyen információ: a nevére az esküvő hírén túl szinte csak azokat a 2014-es cikkeket adja ki a kereső, amelyekben egy, a miniszterelnök által posztolt családi fotó alapján először azonosították Orbán Sára udvarlójaként. Akkoriban annyi derült ki róla, hogy az uniós biztos Navracsics Tibor munkatársa, előtte pedig a nemzetgazdasági tárca gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkárságának titkárságvezetőjeként, még korábban pedig a Fidesz külügyi kabinetjének európai politikai tanácsadójaként dolgozott.

Orbán Viktor gratulációja az esküvő alkalmából fotó nélkül a Facebookon
Facebook.com

Az elmúlt hetekben Szokira Tamás majdnem tucatnyi ismerősét, barátját, egykori munkatársát és munkaadóját kerestük meg azzal a kéréssel, hogy segítsenek megrajzolni Orbán Sára férjének portréját, de sokan közülük mereven elzárkóztak a megkereséstől, ahogyan maga Szokira Tamás is. Olyanok is akadtak, akik bár ismerték, csak keveset akartak vagy tudtak mondani róla: ők mindannyian

halk szavú, szerény és szorgalmas srácként írták le az Orbán családba frissen bekerült fiút.

Egy, őt még pályája elejéről ismerő főnöke kifejezetten tehetségesnek nevezte, Szokira szerinte ennek, és nem az Orbán-családhoz fűződő kapcsolatának köszönhetően került a Fidesz külügyi kabinetéhez. A Corvinuson előzőleg azért járt nemzetközi kapcsolatok szakra, mert kifejezetten a diplomácia és a külpolitika érdekelte, így a nemzetgazdasági minisztériumi kitérő után 2014-ben maga jelentkezett át a még Navracsics Tibor vezette külügyminisztériumba, akit uniós biztossá választása után végül Brüsszelbe is követett.

Nem igazán örült a közös fotónak

Egy vele Brüsszelben dolgozó kollégája arról beszélt, hogy bár odakint nagyjából mindenki tudta róla, hogy Orbán Sára udvarlója, ezzel nem hivalkodott, sőt: állítólag kifejezetten megviselte három éve, amikor az említett, Orbán Viktor által posztolt fotó miatt pár napig tele voltak a lapok a nevével.

Szokira Tamás az Orbán családdal (Sára és Lévai Anikó fölött)
Orbán Viktor - Facebook

Az amúgy is visszahúzódó fiút többen egyenesen „anti-Tiborczként” jellemezték, amihez az ismerősei szerint hozzátartozott, hogy barátnője – most már felesége – Sára is teljesen más habitusú, mint nővére, Ráhel. Orbán Viktor legidősebb lánya „állandó pörgésben” volt már azelőtt is, hogy férjével a saját lábára állt, gyakran jelent meg vagy jelentek meg együtt fideszes, illetve kormányzati eseményeken, két éve Bahreinben tárgyaltak magyar olajügyekről, tanított a Corvinuson, és volt, hogy a Facebookon osztotta ki a rajta keresztül szerinte az apját támadókat. A húgáról, Sáráról hozzá képest csak annyit tudni, hogy egyházi gimnáziumba járt, most pedig információnk szerint a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanul történelmet.

Sikerült viszont megtalálni és elérni Szokira Tamás édesapját, aki – figyelmeztetve, hogy frissen nősült fia nem véletlenül kerüli a nyilvánosságot, bizonyos keretek között azért készségesen mesélt a családról a hvg.hu-nak.

A jó kedélyű, 57 éves Szokira János négy éve a 3000 lelkes, szabolcsi Bököny község görögkatolikus parókusa (lelkésze), előtte a Nyíregyházához tartozó Oroson teljesített szolgálatot. Tamás, aki a négy közül a második legidősebb gyermekük, állítása szerint itt és ebben a vallásos-spirituális légkörben nevelkedett, ami szerinte nagyban hozzájárult, hogy – ha nem is problémamentes, de „rendes” gyerek, illetve kamasz volt. Nyíregyházán járt általános és középiskolába is, tanulás mellett pedig zeneiskolába járt: nyolc évig hegedült, aztán bőgőre váltott, játszott a város nemzetközi szinten elismert zenekarában is. (E tudását közel tíz év kihagyás után állítólag az esküvőn is meg kellett csillogtatnia, a vőlegénynek kijáró feladványok-ugratások közt egyebek mellett például hirtelen egy számot is el kellett játszania a hangszeren.)

Kosarat adott a csapatnak, így került az Orbán-házba

Évekig komolyabban kosarazott. Sőt, úgy tudjuk, később a kosárlabda hozta össze az Orbán családdal, pontosabban az akkor ugyancsak corvinusos Orbán Ráhel baráti körével is, akik egy-egy edzés vagy meccs után gyakorta ugrottak fel csapatostul a kormányfő Cinege utcai házába. Így, illetve itt ismerkedett meg Sárával is.

„Rettentően örültem, de rettentően meg is ijedtem”

– idézte fel a hvg.hu-nak Szokira János a pillanatot, amikor a fia elárulta neki, hogy a miniszterelnök lányának udvarol. Az apa Tamást is óvatosságra intette és azt kérte, alaposan gondolja át – vagy saját szavaival: imádkozza meg – a dolgot, mert az övékétől túlontúl távolinak érezte „azt a világot”.

A templom Oroson, ahol idősebb Szokira szolgált korábban
Google Street View

„Mi nagyon egyszerű emberek vagyunk, nagyon egyszerűen élünk, nincs vagyonunk, nem járunk ilyen illusztris társaságba” – magyarázta az apa, hogy miért tartott tőle, hogy gondot okozhat a két család közötti „szakadék”. Aztán minden félelme eloszlott, amikor megismerte Orbán Viktor, mert állítása szerint a miniszterelnök annyira természetesen és közvetlenül viselkedett-viselkedik vele, hogy eszébe sem jut a státuszbeli különbség.

Szokira János bevallása szerint egyébként már gyerekeik kapcsolata előtt is nagy tisztelője volt a miniszterelnöknek, de mióta személyesen ismeri, azt mondja, sok dolgot tanult is tőle. „Emberséges, alázatos és nagyvonalú, nem azt kell nézni, hogy most zsebre dugja-e a kezét” – magyarázta Orbán Viktor nászura, azt is hozzátéve, hogy bár még mindig szoknia kell a gondolatot, hogy bekerültek a miniszterelnöki családba, a rokonságot „megtanulta kezelni” és egyre kevésbé érzi tehernek.

A fiatal házasokról – arról, hogy hol és hogyan tervezik a jövőjüket – Szokira János viszont semmit nem akart mondani. Azt megerősítette, hogy a fia júliusban valóban felmondott Brüsszelben, aminek bevallása szerint örült is, mert úgy látta, hogy nagyon sokat dolgozott kint, aminek szerinte „nem lett volna jó vége”. Azt az értesülésünket viszont, hogy Tamás és Sára közösen mennének egy posztgraduális képzésre külföldre, nem erősítette meg, csak annyit mondott, hogy még csak „most alakulnak a dolgok”, illetve hogy „még semmi nem dőlt el”.

Szokira Tamás édesapja azt sem árulta el, hogy hol él jelenleg a házaspár. Bár Orbán Viktor februárban benyújtott – tehát 2016-ra vonatkozó – vagyonbevallásában Sára még a miniszterelnök vele egy háztartásban élő gyermekeként szerepelt, úgy tudjuk, jó ideje Tamással lakik és éppen közös, budapesti lakásvásárlásra készülnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!