Windisch Judit
Windisch Judit

Vészjelzést adott le a Magyar Hospice Alapítvány: fel kell hagyniuk a betegek utolsó életszakaszát végigkísérő munkájukkal, ha nem segíti ki őket pénzzel az illetékes miniszter. Balog Zoltán utalt, államtitkára pedig alaposan beszólt. Az ügy azonban túlmutat egyetlen szolgáltató nehéz helyzetén. Az életvégi ellátás Magyarországon mindenütt alulfinanszírozott, így az intézmények és elhivatott csapatuk folyamatosan adományokra vannak utalva, hogy a minimális szintet hozhassák.

A haldoklók ellátásának nagyobb szerepet kellene kapnia az egészségügyben – mondja a vészharangot kongató Magyar Hospice Alapítvány programigazgatója, Kovács Anita. A WHO és az európai becslések alapján a népességarányt tekintve Magyarországon 500 olyan ágyra lenne szükség, ahol a gyógyíthatatlan betegek utolsó életszakaszát megkönnyíthetik, a fájdalmukat csökkenthetik. A cél a méltóságteljes halál feltételeinek biztosítása lenne.

Ezzel szemben egy 2016-os felmérés szerint csak 243 ágy állt rendelkezésre. Azóta a debreceni kórházban nyitottak egy Hospice-Palliatív osztályt, de még így is hiányzik a szükséges kapacitás 40 százaléka. Tavaly egyébként 90 szervezet végzett életvégi ellátást: vagy kórházban, vagy otthon ápolás keretében.

Kovács Anita, a Magyar Hospice Alapítvány programigazgatója
©

Kevés a pénz és rossz a szemlélet

A halálról itthon senki sem akar a nyilvánosság előtt beszélni. Egy új ismeretterjesztő tévésorozat is azzal hirdeti a témát, hogy taburól van szó. Holott minden embert érint. Ám a jelen helyzetben komolyan felmerülő kérdés, hogy a gyógyító orvosok mikor és hogyan merik megmondani a betegnek és hozzátartozóiknak, hogy további segítség nincs. Nekik kellene ugyanis még időben ajánlani a hospice ellátást. Természetesen ez a beteg oldaláról is nehéz a dilemma: az ellátás igénylésével el kell fogadnia, hogy az életének lassan vége.

A Magyar Hospice-Palliatív Egyesület végzett tavaly egy felmérést, amelyből kiderült, az ellátást végző szervezetek szerint a legnagyobb baj a szemlélettel van: a betegek későn kerülnek a hospice-ba, főleg a háziorvosok részéről tapasztalnak tájékozatlanságot és az együttműködés hiányát, de bizonytalanság van a kezelés elrendelésekor is.

Évente 38 ezer rákos beteg hal meg, közülük minden ötödik kap hospice-ellátást, amely lehet intézményi keretek között vagy házhoz kijáró segítség formájában (ilyenkor szakember segíti a hozzátartozókat a nehezebb feladatok elvégzésében). Az ágyak kihasználtsága a felmérés szerint 73,4 százalék volt. Az adatokat közlő 82 szervezet összesen 8740 beteget látott el tavaly. Egy beteg átlagosan 26 napig részesült ellátásban. Az intézményben töltött idő átlag alattinak számít, míg az otthon ápolásé átlag fölötti.

Új Haladás-stadion 15 milliárdból

Egyértelmű képet mutatnak azonban az adatok, amelyek az ellátást végzők anyagi lehetőségeit mutatják. Az alulfinanszírozottságra több mint a szervezetek harmada panaszkodott. Nem véletlenül: a felmérést végző egyesület alelnöke, a Tábitha Gyermekhospice-ház orvos-igazgatója a hvg.hu-nak a felmérésre hivatkozva azt mondta, az állami finanszírozás a többi, hospice-ellátást végző betegellátó intézmény vagy otthon ápolást végző szervezet számára sem elég.

Az állami dotáció csak a tevékenységük 70-80 százalékát fedezi.

A felméréshez az egyik szolgáltató részletes elemzés alapján jelentette: a minimális – vagyis elfogadható – ellátáshoz naponta ágyanként 15 ezer forintra volna szükség. Ehhez képest most az OEP-normatíva 12,5 ezer. Igen, az állam ennyi pénzt ad arra naponta, hogy polgárai méltóságban és fájdalommentesen töltsék életük utolsó heteit.

Szemre nincs nagy különbség a minimális feltétel és a befutó pénz között, de 10 ágy esetében egy évre már 9 millió forintra nő ez a hiány. Márpedig egy feszített költségvetésnél, hiánnyal küzdő intézetnél nem lehet csak úgy átcsoportosítani.

Benyó Gábor onkológus, a Tábitha-ház főorvosa azt mondja, egy 15-30 százalékos finanszírozásemelés fedezné a reális költségeket. Ez durván 750 millió forint pluszt jelentene éves szinten a költségvetésnek. Ezzel az emeléssel jönnének ki arra az összegre, amiből most is gazdálkodnak, de legalább nem függenének attól, hogy a magán és üzleti szféra adományaiból kelljen kipótolni az alapvető működés anyagi feltételeit is.

Benyó Gábor
©

A minimális ellátáshoz hiányzó pénzt ugyanis mindenki igyekszik támogatásokból, alapítványi befizetésekből, pályázatokból, egyszázalékos vagy egyéb felajánlásokból megszerezni. Holott az adományok mehetnének arra is, hogy az életvégi napokat megszépítsék, ne csak levezényeljék. (Szokták felhozni illetékesek, hogy külföldön sem a teljes költséget állja az állam. Ezzel a ténnyel akkor lenne érdemes foglalkozni, ha nálunk is arról az összegről indíthatnának az egyes szolgáltatók).

A gyűjtés viszont nem egyszerű, a téma ugyanis nem „cuki”.

Benyó Gábor szerint lehetetlen megmondani, hogy ki hol spórol, erre nincsenek adatok. A kiadást vissza lehet fogni például úgy, ha nincs plusz pszichológus, kevesebb a nővérek fizetése vagy spórolnak a takarítószerekkel, legrosszabb esetben az orvosi eszközökkel. Egy hospice-ház nem csak a betegeknek akar segíteni, de például hozzátartozóknak is biztosítanak néhány alkalmat az intézmény pszichológusával, hogy a gyász feldolgozását megkönnyítsék.

A Tábitha főorvosa azt mondja, ha az állam emeli a támogatást, akkor sem mondanának le az adománygyűjtésről. Azzal tovább lehetne növelni a színvonalat, „közelednénk a Nyugathoz”. Abból jutna az intézmények szépítésére, a dolgozók mentális egészségének fenntartására, javítására, programokkal elejét lehetne venni a kiégésnek, újabb és újabb képzésre küldhetnék az orvosokat, pszichológusokat vagy ápolókat.

Benyó szerint az egy fontos kérdés lehet, mi az, amit az „extrákból” az államnak kell kifizetnie, és mi az, amit nem. A törökbálinti Tábitha Gyermekhospice-ház kiadásainak 50 százalékát fedezi az állami támogatás, a többi a fő támogató helyére belépő Baptista Szeretetszolgálattól és adományokból jön össze. Ebből tudnak egy „jó, középmezőnyös európai ellátást nyújtani”, ami szerinte elfogadható. Ha lenne plusz, ők is tudnák mire költeni, például emelnék a fizetéseket, felvennének még egy orvost, újabb gyászcsoportokat indítanának.

Soros-terves nemzeti konzultáció 7,2 milliárd

A többiekhez képest a dolgozók számát nézve a Magyar Hospice Alapítvány helyzete jobb: a hivatkozott felmérés szerint a teljes ellátásban 1255-en dolgoztak fő-, illetve mellékállásban, közülük 98 orvos és 551 ápoló. Ha durva egyszerűsítéssel élünk, látszik, hogy ellátóhelyekre nem nagyon jut egy orvosnál több, ahogy ápolóból sem több ötnél. Az Alapítványnál ezzel szemben 32-en dolgoznak főállásban, közülük öten orvosok, a házban kezelt 10 betegre állandóan két nővér vigyáz.

A 170 millió forintból gazdálkodó alapítvány bevételének 36 százalékát fedezi az OEP-től kapott normatív támogatás, miközben bérekre elmegy 60 százalék. Ezen akkor tudnának spórolni, ha ugyanannyi orvos és nővér több beteget látna el, de ezt nem akarják - mondta Kovács Anita.

„Nálunk ezek a minimumfeltételek, az ellátás ezzel a létszámmal jár.”

Náluk nincs paraszolvencia, és a nem egészségügyi dolgozók bére messze elmarad a piacitól, rendszeresen előfordul, hogy az igazgató nem vesz fel fizetést. Az ő állományukat ráadásul Kovács szerint nem lehet a kórházakéhoz hasonlítani. Ott megengedhető, hogy csak egy nővér legyen az osztályon, hiszen lehet valakit riasztani máshonnan, ha kell.

Az alapítvány nem most kért először pénzt az Emberi Erőforrások Minisztériumától: az elmúlt 4-5 évben komoly finanszírozási gondokkal küzd, mostanra viszont odáig jutottak, hogy ha nincs extra segítség, be kell zárni a Kenyeres utcai házat, és nem tudták volna fenntartani a többi szolgáltatást – az otthon ápolást, a gyermekhospice-t, a fájdalomambulanciát, lelki segélyszolgálatot, a gyászterápiát, vagy a különböző szemléletformáló képzéseket orvosok és például diákok számára.

©

A kértnél mindig kevesebbet kaptak: 2016-ig 25 milliót, most pedig 40-et, amivel a jövő évi működésük biztosítva van, így

„lélegzetvételnyi időt nyertek”.

A helyzetük egyre nehezebb: a kötelező egészségügyi béremelésre nem kaptak pluszforrást, ez évi 12 milliójukba kerül, és csökkent azoknak a pályázatoknak a száma is, amiből a működésüket tudnák fedezni. Többször érezték úgy, hogy összedől a rendszer, aztán a hirtelen jött magánadományok kimentették őket. „Mint a messiást, úgy várjuk a bevételt” – mondja Kovács.

Előfordult már, hogy az elhunyt rájuk hagyta a lakását, ennek értékesítéséből újabb hónapokat nyertek. Az ilyen típusú bevételek viszont kiszámíthatatlanok, idén például nem volt rá példa, ezért akarnak kiszámítható bevételhez jutni az államtól, hiszen az általuk ellátott feladat is állami kötelesség. „Nem a társadalomtól várjuk, hogy mentse meg a hospice-t, a jajkiáltás nem nekik szólt.”

A bezárás hírére megható mennyiségű adomány érkezett: 8 millió forint egyik napról a másikra. Volt olyan nyugdíjas bácsi, aki bevitte nekik a nyugdíjprémiumot.

A kormányzati segítséggel együtt azonban kioktatást is kapott az alapítvány: a miniszter és államtitkára is felhívta figyelmüket a felelős gazdálkodásra. Kovács visszautasítja a sugallt vádakat, azt mondja, „örömmel vennék”, ha a minisztérium megmondaná, hogyan tudnának hatékonyabban gazdálkodni, mert ők maguk ezt nem látják. Egy példát hozott fel: 3 millió forint megy el az egyszázalékos kampányra, amiből 22 milliós bevételük szokott lenni. „Ennél többet nem költünk, nem vehetjük el a betegellátástól a pénzt.”

Muszbek Katalin alapítványi igazgató szerint legfeljebb azért lehet őket felelősségre vonni, hogy úgy vállalnak betegellátást, hogy nem látják biztosítottnak az egész éves forrást. A gazdálkodásért nem. Elszántak, a 26 éves munkát, a Polcz Alaine-i örökséget nem hagyják veszni.

Mária Rádióra 100 millió

Messziről – és nagyon leegyszerűsítő hasonlatot hozva – úgy tűnhet, hogy míg a többi ellátó próbálja a piskótatekercsre összeszedni a pénzt, addig az alapítvány a zserbóra kér. Erre utalhatott legalábbis Ónody-Szűcs Zoltán államtitkár, aki a Magyar Nemzetnek azt állította: „a szakma nagy része fel van háborodva azon, hogy valaki volt annyira erős, hogy külön kért és kapott plusz finanszírozást, miközben mindenki ugyanazt a tevékenységet végezve, ugyanazt az ellátást nyújtva, ugyanannyi finanszírozást kap.”

Van, aki kijön a pénzből, más nem – tette hozzá az államtitkár. Tényeket mindenesetre nem mellékelt az állításaihoz, így nem tudni, a szakmának pontosan mekkora része háborog. Azt mi is tapasztaltuk ugyanakkor, hogy volt, akit megbántott ez a fajta különbségtétel.

A tavalyi közhasznúsági jelentésük szerint a fekvőbeteg részlegen 168 embert láttak el, otthoni hospice-ellátásban a kevés gyerekkel együtt 435-öt, a fájdalomcsillapító ambulanciájukon 24-et, a pszicho-onkológai szolgálatban 176-ot, és 16 gyászolónak is segítséget nyújtottak. az Alapítvány által fenntartott házban 1-2 ágyas szobák vannak, előbbiben a hozzátartozó is ott alhat, mindezért nem kérnek pénzt. (Csak összehasonlításul: hallottunk olyan kórházról, ahol ha valaki a 6 ágyas teremből egy egyágyas „apartmanba” költözne vagy helyeztetné hozzátartozóját, azért éjszakánként 40 ezret kérnek el).

©

A fájdalomcsillapítást, a személyre szabott tüneti kezelést, a gyógyászati segédeszközöket, a gyógyszereket nem az állami normatívából fedezik – tudtuk meg Kovács Anitától. Nem is beszélve az élelmezésről, az ágyneműk mosatásáról és vasalásáról.

„A legfontosabb különbség abban áll, hogy mi egy komplex szolgáltatást nyújtunk, nem csak betegápolást végzünk.”

Az Emmi megkeresésünkre azt írta, a kormány az elmúlt években kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a palliatív kezelések egyenlő esélyekkel hozzáférhetőek legyenek az ország egész területén, a finanszírozási feltételek javultak, a területre idén 1 milliárd forinttal több pénz jutott, mint egy évvel korábban.

A tárca megismételte, elismerik a Magyar Hospice Alapítvány szakmai munkáját és társadalmi jelentőségét, éppen ezért az eddigi támogatásokon felül is biztosítja a Magyar Hospice Alapítvány működéséhez szükséges forrást, és ismét felhívták a figyelmüket a felelős működésre, „hiszen a felelős gazdálkodás minden közpénzből gazdálkodó szervezettől elvárható, és a betegek érdeke”.