Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A 66 éves férfi a munka közben fogdosta a gyerekeket és együtt akart velük fürdeni.
Diákmunka ígéretével csalt a mártélyi nyaralójába egy 13 éves fiút egy 66 éves mindszenti férfi még tavaly nyáron, ahol aztán szexuálisan zaklatta - számolt be az RTL Klub Híradója.
Az akkor 13 éves fiú a csatornának elmondta, amikor a tetőre kellett felmásznia egy létrán, a férfi megmarkolta a fenekét és a combját. A férfi a munka végeztével megpróbált a gyerekkel együtt tusolni is.
A rendőrök azután kezdtek nyomozni, hogy az ügy sajtónyilvánosságot kapott, és most fejezték be a nyomozást, vádemelést javasolnak szexuális erőszakért.
A csatorna arról is beszámolt, hogy az idős férfi évek óta kesesett diákmunkásokat a mártélyi nyaralójába, korábban egy akkor 12 éves kisfiúhoz is meztelenül közeledett a fürdőben, és arra kérte őket, hogy fürödjenek együtt.
A szülők akkor feljelentést tettek, amit elsőre elutasítottak, de azóta ez az ügy is bíróságra került, ebben kiskorú veszélyeztetése a vád.
A férfi nyár óta előzetesben van.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.