szerző:
HVG

A friss HVG fókuszában ezen a héten az OLAF vizsgálat áll, és minden, amit arról tudni lehet. Ennek kapcsán felelevenítettük Tiborcz Istvánról szóló portrénkat is, mely egy újabb elemmel bővült.

Jogásznak hívatja magát, pedig még nem is végzett – mondják távoli ismerősei Tiborcz Istvánról. A HVG információi szerint Orbán legidősebb lányának férje, a 32 éves Tiborcz István még nem végezte el a Károli Gáspár Református Egyetem jogászképzését, vagyis még nem diplomás. Arról, hogy megírta-e már szakdolgozatát, illetve mikor fog államvizsgázni, a személyes adatok védelme miatt nem adnak információt. Így az látszik biztosnak, hogy szédületes üzleti sikereit úgy arra le, hogy csak érettségi volt a zsebében, miközben felesége a Corvinuson diplomázott, majd egy elit svájci üzleti iskolában szerzett MBA-oklevelet.

A hetilap részeletesen foglalkozik az OLAF-vizsgálat megállapításaival – hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki az Eliosnál –, Simicska Lajos szerepével, és azzal, hogyan zavarodott meg a kormányzati kommunikáció. Azt nem tudni, hogy ez az ügy megsemmisíti-e Orbánék választási diadalútját vagy sem.

A másik akna a plakátügy: az ellenzék szerint a Fidesz a 2018-as listaárhoz képest olcsóbban hirdethetett. Bár a Fidesz és a Fővárosi Kormányhivatal is azzal érvel, nem történt törvénysértés, mert nem a 2018-as, hanem a 2017-es listaárat kell figyelembe venni, a HVG azt írja, ha valaki figyelmesen végigolvassa a törvény szövegét, akkor látja, hogy jelenleg a 2018-as listaár az irányadó, nem pedig az egy évvel korábbi. Az ellenzéki vizsgálatot követel, és a Nemzeti Választási Bizottság elé viszi az ügyet. Onnan az akta egyből a bíróságokra kerülhet, amelynek soron kívül döntenie kell, így akár a kampány alatt is kimondhatják a választási csalás kísérletét.

További részletek a friss HVG-ben.

©