szerző:
hvg.hu

Éppen akkor vált újra elérhető, amikor igazán konfliktusokkal terhelt lett a Jobbik és sorra léptek ki a pártból a politikusok.

Majdnem öt évig nem volt elérhető az Országház és a Fehér Ház számítógépeiről a Kuruc.info jobboldali szélsőséges hírportál, ám a héten már betölthető volt az oldal itt is, írja az index.

2013-ban az Országgyűlés akkori főigazgatója, Such György döntött úgy, hogy az oldalt le kell tiltani, bár így is meg lehetett oldani, hogy tudja olvasni, aki akarta. Az index Jobbikos forrásai szerint a tiltásról, ahogy most a feloldásról is Kövér László házelnök rendelkezett.

A Kuruc.info országházi blokkolásának feloldása történetesen pont akkor történhetett, amikor javában zajlott a Jobbikból való kilépési hullám is.

Mivel a Facebook továbbra sem engedi a szélsőjobboldali portál semmilyen oldalát megosztani, várhatóan ez a cikk sem lesz megosztható a közösségi oldalon, mivel a címben szerepel a szélsőséges weblap címe.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!