Misztikus szám: 10 ezer óra gyakorlással profik lehetünk bármiben

Csaknem minden nemzedék csaknem minden pszichológusa szembesül a nehéz kérdéssel: valóban létezik veleszületett tehetség? Igen, létezik. A teljesítmény receptje: tehetség és szorgalom. Igen ám, de ezzel a megközelítéssel az a baj, hogy a tehetséges emberek karrierjének mélyebb pszichológiai elemzése során mintha az derülne ki, hogy a tehetség kisebb szerepet játszik a sikerben, mint a szorgalom és az erőfeszítés. Részlet Malcolm Gladwell Kivételesek című könyvéből.

Keresünk 5 iPhone-tulajdonost! Hirdetés Számvitel és adó szakértő SAP Basis (BC) üzemeltetési szakértő SAP folyamatépítész munkatárs Álláshirdetés

Az első számú bizonyíték egy vizsgálat az 1990-es évek elejéről, amelyet K. Anders Ericsson végzett el két munkatársával a berlini Zeneakadémia hallgatói körében. Az akadémia professzorainak segítségével minden osztályban három csoportba osztották a hegedűsöket. Az elsőbe a ragyogó csillagok kerültek, azok, akikben benne rejlett a lehetőség, hogy egyszer világhírű szólisták legyenek. A második csoportba azok kerültek, akik egyszerűen csak jók voltak. A harmadik csoportba kerültek azok a diákok, akikről aligha feltételezték akár csak azt is, hogy professzionális zenekari hegedűssé válhatnak – ők iskolai zenetanárnak készültek. Ezek után minden hegedűsnek feltették ugyanazt a kérdést: eddigi pályafutásuk alatt, vagyis egészen onnantól kezdve, amikor először vettek a kezükbe hegedűt, körülbelül hány órát gyakoroltak eddig? Mindhárom csoport tagjai hozzávetőlegesen ugyanabban az életkorban, 5 éves koruk körül kezdtek el játszani. Eleinte, az első néhány évben durván ugyanannyit gyakoroltak, heti 3 órát. Körülbelül a 8 éves kori gyakorlás időtartamában jelentek meg az első komoly különbségek. Azok a hallgatók, akik a felosztásnál a legjobbak közé kerültek, többet gyakoroltak, mint bárki más. 9 évesen heti 6, 16 évesen heti 8, 14 évesen heti 16 órát játszottak a hegedűn, és így tovább, egészen addig, hogy 20 éves korukban már heti 30 órát gyakoroltak – céltudatosan és nagy eltökéltséggel, kifejezetten annak érdekében, hogy javítsanak a technikájukon. A végeredmények szerint a legjobbnak ítélt hegedűsök háta mögött 20 éves korukra egyenként 10 000 óra gyakorlás áll. Csak viszonyításképpen: a jónak tartott játékosokra összesen 8000, a leendő zenetanárokra pedig alig kicsivel több mint 4000 órás gyakorlás esik fejenként, 20 éves korukig.

Egy bizonyos szint felett már csak a gyakorlás számít

Kivételesek

Megrendelem a könyvet

Ericsson és munkatársai ezek után amatőr és hivatásos zongoristáktól származó adatokat vettek górcső alá. Ugyanazt a mintázatot találták. Az amatőrök soha nem gyakoroltak heti 3 óránál többet gyerekkorukban, és mire elérték a 20 éves kort, összesen 2000 óra gyakorlás volt a hátuk mögött. Ugyanakkor a hivatásos zongoristák életük során végig egyenletesen és állhatatosan növelték a gyakorlással töltött időt, míg végül ők is, akárcsak a hegedűsök, elérték a 10 000 órát 20 éves korukra. Ericsson vizsgálatának eredménye azért döbbenetes, mert sem ő, sem a kollégái nem találtak egyetlen „őstehetséget” sem, egyetlen olyan zenészt sem, aki erőfeszítések nélkül repült volna fel a csúcsra, miközben a kortársainál sokkal kevesebb időt töltött el gyakorlással. És nem találtak egyetlen fölöslegesen gürcölőt sem, vagyis olyan embert, aki sokkal keményebben dolgozott, mint bárki más, és mégsem sikerült eljutnia a legfelső szintre. Ericssonék eredményei azt sugallják, hogy amennyiben egy zenész elég tehetséges ahhoz, hogy bejusson egy nagyon magas színvonalú zeneiskolába, akkor onnantól kezdve csak az különbözteti meg a ragyogó előadóművészt a többiektől, hogy sokkal keményebben dolgozik. Ericsson vizsgálatai lényegében azt derítették ki, hogy mennyit kell gyakorolnia valakinek ahhoz, hogy elismert profi lehessen. A mágikus szám: 10 000 óra.

Észvesztően sok idő

„Az ilyen jellegű kutatások révén kibontakozó kép azt mutatja, hogy 10 000 óra gyakorlás szükséges ahhoz, hogy valaki mesteri szintre jusson és világklasszis legyen – lényegében bármiben! – állítja a tárgyban írott könyvében Daniel Levitin neurológus. Kutatás kutatás hátán, zeneszerzők, kosarasok, regényírók, jégkorcsolyázók, zongoristák, sakkozók, profi bűnözők körében, vagy amit akartok, bármi más körben is, és mindegyik ezt a számot hozza ki végeredményként. 10 000 óra hozzávetőlegesen napi 3 vagy heti 20 óra gyakorlást jelent több mint 10 éven át. Természetesen ez nem magyarázza, hogy egyesek miért képesek többet kihozni a gyakorlással töltött időből, mint mások. Csak annyit jelent, hogy soha senki nem talált még példát arra, hogy egy valóságosan létező világklasszis kevesebbet gyakorolt volna. Úgy tűnik, ennyi időbe telik az agynak, hogy asszimilálja mindazt, ami a mesteri teljesítményhez szükséges.

Egyszerűen képtelenség, hogy valaki fiatal felnőtt korára elérje ezt a számot, ha kizárólag csak önmagára hagyatkozhat. A 10 000 óra teljesítéséhez szükség van a szülőkre, akik támogatják és bátorítják a profijelöltet. Szegény sem lehet az ember, mert ha másodállásokat kell vállalnia, hogy megéljen, akkor nem marad már idő a gyakorlásra. De tulajdonképpen még ez is kevés. A legtöbb ember csak úgy képes elérni amágikus 10 000 órát, ha speciális programokba kerül be – például ifjúsági válogatott lesz –, vagy ha valami egészen különleges lehetőséget kap, amelynek révén teljesíteni tudja ezt a rengeteg gyakorlóórát.