szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Multinacionális ipari cégek célzottan megkezdték azoknak a repülőműszaki szakembereknek a lehalászását, akik a Gripeneket üzemeltetik - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet, amely szerint az elvándorlás, az utánpótlás hiánya a Gripen-program fenntartását és a jövőre kezdődő helikopterbeszerzés megvalósítását is veszélyezteti.

A lap értesülései szerint a szélerőmű-telepítéssel és -üzemeltetéssel foglalkozó egyik multi háromszoros pénzt tud a felelős munkakörükhöz képest rendkívül alulfizetett magyar katonai repülőműszakiaknak ajánlani.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a lapnak azt mondta: tudatában vannak a negatív jelenségnek, és két lépéssel is orvosolnák azt. Intézkednek a repülőműszakiak illetménypótléka ügyében, s együttműködést kezdeményeztek a Kossuth Lajos Műszaki Szakközépiskolával, amely hosszú évtizedek óta ilyen szakembereket képez.

Zarándokok, turisták, de még Orbán-fanok is voltak a Szent Péter téren – helyszíni riport Rómából

Zarándokok, turisták, de még Orbán-fanok is voltak a Szent Péter téren – helyszíni riport Rómából

Fegyelmi indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a KDNP-t reklámozzák a fényképével

Fegyelmi indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a KDNP-t reklámozzák a fényképével

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Mostantól működik az Aszályvédelmi Operatív Törzs

Mostantól működik az Aszályvédelmi Operatív Törzs