Kocsis Zoltán: A zongora mindig kevés volt

"Jól emlékszem, mekkora megdöbbenés volt, amikor rájöttem, hogy nincs mindenkinek abszolút hallása" - idézi fel másféleségének első felismerését az 53. évében járó és csodagyereksége után zongorista-világsztárságát is maga mögött tudó, immár kétszeres Kossuth-díjas dirigensfenomén. Tehetségét egyébként rossz tanulással kompenzálta, "sokak szemében talán különcnek is tűnhettem".

A kívülállás azonban a tekintetben valóságos volt, hogy édesapját - a nagypapa Weiss Manfréd-gyárban betöltött főmérnöksége miatt - kirakták a debreceni egyetemről, öntvényporolóként, a mamának meg cipőgyári bemérőként kellett megkeresnie a fiuk oktatására valót. Szerencsére jó szemű zenepedagógusokból nem volt hiány a környezetében, így már 11 évesen produkálhatta magát Kodály Zoltánnál. "Egy fúvóstriómat mutattam meg neki, mire azt mondta: nagyon zongoraszerű." Mégis utóbbi hangszerrel lesz később a főiskola "Kadosa-osztályában" a Jandó- Ránki-Schiff-Kocsis-féle pianista-csodacsapat tagja. Tehetségét olyannyira elismerik, hogy diktatúra ide vagy oda - "mivel a politikai tárgyakból elfelejtettem vizsgázni" -, diploma nélkül is kinevezik a főiskola tanársegédjének, "végül docensként szereltem le 1987-ben".

Akkor már túl van az 1978-ban megkapott első Kossuth-díjon is, és világjáró szólistaként széles körű elismertségnek örvend. De ez is kevés: 1983-ban kisebb palotaforradalommal, akkori barátjával, Fischer Ivánnal megalakítja a Fesztiválzenekart, amelynek - 1997-es szakításukig - egyik vezetője. Itt kóstol bele a dirigálás ízébe, amit 1997 végétől a Nemzeti Filharmonikusoknál már mint főzeneigazgató teljesíthet ki.

"Annak járna Nobel-díj, aki feltalálná az idősokszorozót" - érzi hajszoltnak mindennapjait a második házasságában Tóth Erika zongoraművésznővel és két gyerekükkel egy dél-budai családi házban élő művész. Jó a viszony első, ugyancsak zongoraművésznő feleségével is, akitől szintén van két - 18 és 16 esztendős - gyermeke.

HVG: Az a nemzedék, amely csodagyerekként ismerte meg, szomorúan konstatálhatta az idő múlását, amikor megviselt arcmásával szembesülhetett egy hetilaptársunk címlapján...

Kocsis Zoltán: A képen szerintem inkább az aggodalom tükröződik, hogy itt a bulvárgeneráció, amelynek már semmi sem szent.

HVG: Mi a teendő? Kivonulni? Kiszolgálni az új igényeket?