A századforduló magyar gyáriparának kiemelkedő alakja, a pesti születésű Weiss Manfréd németországi kereskedelmi tanulmányok és gyakorlat után huszonévesen, Bertold bátyjával együtt alapította az első magyar konzervgyárat 1882-ben.

A főként a hadseregnek szállító ferencvárosi gyár mellett néhány évvel később konzervdoboz-készítő üzem létesült, ahol a szezonális munkából adódó állásidőt kihasználandó 1886-tól tölténytárakat, később lőszereket is gyártottak. Egy üzemi robbanás után a 40 munkást foglalkoztató Weiss Manfréd Lőszergyárat 1892-ben az alig lakott Csepel-szigetre költöztették. Bertold 1896-ban kilépett a cégből, az egyedüli tulajdonos Manfréd lett, aki a kilencvenes évek végére saját kohót, öntödét és hengerdét, majd később acélművet épített.

Az 1903-ban közkereseti társasággá, majd 1913-ban családi részvénytársasággá alakult cég továbbra is elsősorban a hadsereg megrendelésére dolgozott, s az első világháborús konjunktúrának köszönhetően a Weiss Manfréd Vas- és Fémművei Rt. a Monarchia második legnagyobb - közel 30 ezer embert foglalkoztató - hadiüzemévé nőtte ki magát.

A háború után az alig 6 ezer fősre apadt cég átállt a polgári termelésre, szerszámgépeket, kerékpárokat, varrógépeket, tűzhelyeket állított elő, később megkezdte a repülőgépgyártást is. Az 1918-ban bárói rangot kapott, s az ország leggazdagabb gyárosaként emlegetett alapító 1922-es halálát követően fiai és egyik veje vitték tovább a harmincas évek közepén már ismét 15 ezer embernek munkát adó céget.

A második világháborús fegyverkezés újabb fellendülést hozott, harckocsik és terepjárók is készültek az addigra már valóságos gyárvárossá fejlődött - szervezett és harcos munkássága folytán Vörös Csepelként emlegetett - Weiss Manfréd Acél- és Fém Művében. A második világháborúban számos bombatalálat érte a hadiüzemet, melyet 1944-ben az SS 25 évre "kezelésre átvett" a letartóztatott tulajdonosoktól.

A csepeli üzemeket 1948-ban államosították, először WM Acél- és Fémművek Nemzeti Vállalatként, majd 1950 és 1956 között Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek néven, 1956-tól Csepel Vas- és Fémművek néven működött, s a szocialista nagyipar fellegvárának számított. Egyik gyáregységében készültek például a hazai árufuvarozásban és a hadseregben egyaránt sokáig használt Csepel teherautók, egy másikban pedig 1950-ben adták át a később legendássá vált első P-20-as motorkerékpárt.

Az ötvenes-hatvanas években mintegy 25 ezer embernek adott munkát, akiknek többsége a gyár közelében épített lakótelepen élt. Számos átszervezés után a hatvanas években megalakult a Csepel Művek Tröszt, mely mintegy 15 tagvállalatot fogott össze. A trösztöt 1983-ban megszüntették, az egyre inkább veszteségesen működő vállalatok önállóvá váltak, közülük a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején számos átalakult, illetve megszűnt.

Amerikai többséggel alakult meg 1988-ban a Schwinn-Csepel Kerékpárgyártó Kft., amely - a Schwinn amerikai csődje után - többszöri tulajdonosváltáson ment keresztül, 1994-ben rt-vé alakult, 2000 óta a Tandem-Szolnok Kft. a tulajdonosa, mely Magyarországon továbbra is Schwinn márkanéven hoz forgalomba kerékpárokat. A csepeli nagyüzem egykori területén üresen maradt csarnokokat és irodákat számos cég bérli. Az egyik fő "alaptevékenységet" jogutódként az 1993-ban létesített, jelenleg 100 százalékban magyar magánszemélyek tulajdonban lévő Csepeli Fémmű Rt. viszi tovább.

A szintén 1993-ban alakult Csepeli Csőgyár Rt. felszámolás alatt áll, a magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Csepeli Acélcső Kft. viszont a Weiss Manfréd márkanevet használva folytatja a termelést. Az amerikai tulajdonba került Csepel Vas- és Acélöntöde UBP Csepel Rt. néven termel, s nem tekinti magát jogutódnak.

További magyar márkák története itt