Tóta W. Árpád: Az ellenzéknek feladata előlépni mint leendő kormány. Megígérni, hogy te, meg te és te is ülni fogsz
Egy évvel a választás előtt reális esély van a kormányváltásra. Ez már önmagában hatalom. Feltételes módban, de már használható, már alkalmas arra, hogy megfagyassza a vért a végrehajtó gyalogokban. Vélemény.
Szinte kereken egy év múlva választás. Hogy ennek tétje van, az nemcsak a nyilvános kutatásokból látszik, hanem a kormány radikalizálódásából is. Ahová tartanak, az egyértelműen a szélsőjobb, minden létező mérce szerint. Sehol Európában nem tilos a Pride, és semmilyen demokratikus erő nem hisztizik lilulásig attól, hogy vannak tőle független újságok. Utóbbi hadművelet azt is jelzi, vannak még mocskos titkok a szekrényben, és komolyan tartanak újabb botrányoktól
.Ez az év nehéz és undorító lesz. A Fidesz gondolkodás nélkül lök a busz alá félmillió embert az újra felcsavart homofób hadjárattal, és ez nem az utolsó ötlete. Lesznek még áldozatok. Lesznek lejárató kampányok, hatósági próbálkozások, akár törvénytelen fellépések is. A köztársasági elnöknek beöltöztetett zenebohóc csuklóból írja alá az alkotmányellenes törvényt. És persze lesz még lopás is, kézzel-lábbal; jön Szodoma százhúsz napja, most kell kivinni a présházat, eladni az irodákat, megnyerni a tendert, amíg lehet.
Ebben a helyzetben a kormányzásra készülő ellenzéknek van egy speciális feladata: előlépni mint leendő kormány, és felülírni a végvonagló hatalom intézkedéseit. Érvényteleníteni, semmissé tenni azzal, hogy kilátásba helyezi nemcsak a visszavonásukat, hanem azt is, hogy a visszaéléseket szigorúan büntetni fogja.