„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Nem bukkant fel Poe sírjánál szerda éjjel a rejtélyes feketeruhás alak, aki hosszú ideig konyakot és rózsát helyezett évente a költő sírjára a baltimore-i temetőben. Ez volt a harmadik január 19-e, amikor hiába virrasztottak fagyoskodva hajnalig a kíváncsiak - és feltehetően az utolsó.
2010 óta nem mutatkozik a "sötét alak", így aztán egyre valószínűbb, hogy azoknak van igazuk, akik szerint nem forgalmi akadály vagy betegség miatt maradt el, hanem azért, mert a különleges tiszteletadást csak a költő 200. születésnapjáig tervezte.
Poe 1809 és 1849 között élt, halálának körülményei máig rejtélyesek.
Az ismeretlen gyászoló évtizedekig január 19-én három szál rózsát és fél üveg konyakot tett a sírra. Az 1940-es esztendőkben kezdte a hagyományt, amely a 90-es években nemzedékváltással folytatódott. Ezt a síron hagyott üzenet tudatta.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.