szerző:
Blikk
Tetszett a cikk?

Egy lengyel fiú, Jan megcsalta magyar szerelmét, Ágit, de nagyon megbánta – a Blikk szerint röviden ezt a története annak a szerelmi vallomásnak, amelyet a budapesti Madách téren helyeztek el csütörtökön. Óriási transzparenseket tettek két ház falára, rajtuk a bűnbánó szerelmes üzenetével.

A belvárosi felületet a 28 éves lengyel Jan Przasnek bérelte ki teljesen szabályosan a Fővárosi Önkormányzattól, ennek díját, 100 ezer forint + áfát, már ki is fizette és a lakógyűléstől is megkapta az engedélyt a 24 órás akcióra.

Jan nem tudta feledni egykori szerelmét, egy magyar lányt, Ágit. A cikk szerint szerelmük viharos volt.

A lány rokona azt mondta: Ági a fiú kedvéért megtanult lengyelül, mindent feladott azért, hogy közös életük legyen, de Jan csúnyán átverte és megcsalta őt.

A hatalmas csalódást Ágnes nagyon nehezen dolgozta fel, hosszú időbe tellett, amíg begyógyultak a sebei. Végül sikerült új életet kezdenie, teljes boldogságban él új párja oldalán.

Janban valószínűleg Ági közelgő születésnapja szította fel újra a parázsló szenvedélyt. Mivel úgy tudja, a lány mindennap áthalad a téren 17 és 18 óra között, abban bízott, hogy volt kedvese az üzenet hatására megenyhül.

MTI / Mohai Balázs

A Blikk elérte telefonon Ágit, aki a lap munkatársától tudta meg, mivel készült volt párja. Néhány másodperc hallgatás után megindultan annyit mondott, hogy leteszi a telefont, mert képtelen beszélni.

60 óráig körözhet a levegőben az új amerikai lopakodó, aztán jöhet a halálos csapás

60 óráig körözhet a levegőben az új amerikai lopakodó, aztán jöhet a halálos csapás

Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel

Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel

Veszteséget hozott Tiborcz Istvánnak a turai kastély, de így is összejött 31 millió forint osztalék

Veszteséget hozott Tiborcz Istvánnak a turai kastély, de így is összejött 31 millió forint osztalék

A fideszesek is megszavazták Szentendrén, hogy kérjék a szolidaritási adó csökkentését

A fideszesek is megszavazták Szentendrén, hogy kérjék a szolidaritási adó csökkentését