szerző:
Vilisics Ferenc

A vadon termő, ehető gombák gyűjtése nálunk és Finnországban szokásos őszi program, míg Amerikában inkább a bátrak és igazi szakértők hobbija. Az angolok viszolyognak a gombától, Ausztráliában a hallucinogén hatású "varázsgombák" illegális gyűjtése okoz fejfájást.

Ha Magyarországon nem is mindenki gyűjt gombát, de a legtöbbünknek van gombászó rokona, ismerőse. Az viszont már kevésbé köztudott, hogy a gombászást szerte a világon veszélyes és kerülendő hobbinak tartják, noha népszerűsége évről évre nő.

"Ne tessék félni a gombától, nem mind mérgező!" – hirdeti például több angol nyelvű oldal, amivel az angolszász világ gombákkal szemben táplált folyamatos és nem lankadó félelmét próbálják csillapítani. Mint egy angol nő mondja, "egész gyerekkorunkban azt hallottuk, 'ne nyúlj a gombához, mert mérgező', és ez határozza meg a gombához való viszonyomat azóta is. Valahányszor gombaételt látok, mindig eszembe jut, vajon nem keveredett-e mérgező a jó gombák közé?".

Ingyen van, csak fel kéne ismerni

Napjainkban ugyan már nem létfontosságú, hogy vadgombát fogyasszunk, ez a szokás azonban mégis számos helyen fennmaradt. Míg Európa bizonyos tájain erősen él a gombagyűjtés hagyománya, addig több országban az emberek félnek leszedni a vadgombákat. Angliában, Brazíliában, Dél-Afrikában és Japánban jóformán ismeretlen időtöltés a gombászat, az Egyesült Államokban sem örvend széles népszerűségnek, igaz, ott élelmes gombaszakértők fizetős gombavadász-túrákat szerveznek laikusoknak a "titkos" termőhelyekre.

Európában Skandináviában, Oroszországban, a Balti-államokban és Lengyelországban a családi program része a közös gombaszedés. Sőt a lengyel munkavállalók tömeges kivándorlási hulláma meglepő hatást is magával hozott, mégpedig a gombászat népszerűsítését ott, ahol korábban nem volt eziránt érdeklődés. Ausztrália fenyveseiben egészen a közelmúltig csak ők gyűjtöttek gombákat, de árulkodó a Scottish Wild Mushroom Code, vagyis a skót erdeigomba-határozó is, amelynek ajánlásai az angol mellett lengyelül is olvashatók.

Jól jár, aki szarvasgombát talál
©

Hazánk erdőkben gazdag vidékein a lakosság rendszeresen gyűjti a gombákat úgy, hogy a zsákmányt nem mutatják meg a szakértőnek, hiszen jobbára a jól ismert, már "bejáratott" fajokat gyűjtik. Szerencsére Kalmár Zoltán eredményes munkájának köszönhetően az '50-es évek óta a magyar piacokon ingyenes gombavizsgálat biztosítja, hogy az amatőr gombászok csak a biztonságosan fogyasztható gombákat vigyék haza – még akkor is, ha az ingyenes gombavizsgálat az eladásra szánt gombák ellenőrzését szolgálja elsősorban.

Azokban a közösségekben, ahol a gombászatnak régi hagyománya van, ott az ehető gombák felismerése és elkészítési módja a rokonok között adódik tovább. A fenyvesekkel borított Finnországban évente nagy tömegek indulnak gombát gyűjteni, hogy a legnépszerűbb 3-4 fajt gyűjtsék. Igaz, ezek között van olyan is, amelyet minden más gombászkönyv súlyosan mérgezőként ír le (lásd keretes írásunkat). A finneknél nincs gombaellenőr-hálózat, de az emberek kiállításokon, tanfolyamokon képezik magukat. Sőt, a legolvasottabb magazinok és bulvárlapok minden ősszel nagy terjedelemben foglalkoznak a vadon termő gombákkal és azok elkészítési módjaival.

Ami mérgez, és ami nem

A népszerű, sokak által gyűjtött ehető gombák listája igen változatos. Sok függ az időjárástól, a növényzettől és a gyűjtő ismereteitől is. Magyarországon a laikusok is könnyen felismerik a nagy őzlábgombát, óriás pöfeteget, a különféle vargányákat, tinórukat és gerebengombákat. Forrásunk szerint a Bakony vidékén a helyiek előszeretettel gyűjtik az erdőben termő lila pereszkét, míg a legelőkön ehető csiperkéket és szegfűgombákat gyűjtenek.


Az északi nyírfaerdőkben és fenyvesekben a sárga rókagomba, tölcséres rókagomba és a fekete trombitagomba mellett a legtöbb országban mérgezőnek tartott redős papsapkagombát is előszeretettel gyűjtik. Ezt a fajt megfelelő kezelés után szabad csak elfogyasztani, máskülönben súlyos mérgezést, akár halált is okozhat! Míg hazánkban a begyűjtött termést gombapörköltként vagy gombapaprikásként szolgálják fel, addig az északi országokban a gombák természetes ízét nem fedik el lecsós alappal. Ehelyett a gombákat kis hagymával sok vajon megpárolják, sózzák és friss petrezselyemmel fűszerezik, végül főzőtejszínt kevernek hozzá.

Svájcban közösségi épületekben, múzeumokban és iskolákban állítanak fel időszakos gombavizsgáló helyeket, de Németországban is sikeres gombaszakértői hálózat működik. Franciaországban a gyógyszerészek kapnak gombaismereti képzést. Ausztráliában, ahol az európai eredetű fekete szarvasgombát farmokon termesztik, főleg a hallucinogén hatású, ezért drognak minősülő "varázsgombák" illegális gyűjtése okoz fejfájást a hatóságoknak. "Itt úgyis minden mérgező" – mondta fanyar humorral egy ausztrál biológus arra a kérdésre reagálva, hogy hazájában miért nem népszerűbb a gombászás.

Vannak szabályok, nem is kevés

A nagygombák természetvédelmi oltalma sokáig nem volt prioritás. Az első ország, amely a gombák védelmében intézkedett Tádzsikisztán volt 1980-ban. Mára eljutottunk oda, hogy a legtöbb európai ország intézkedéseket foganatosított a vadon termő gombák gyűjtésének mennyiségi és egyéb korlátozásaira.

A vadon termő gomba kevés kivétellel mindenhol, így Magyarországon is azé, akié az erdő vagy mező, ahol a gomba terem. A terület birtokosa olyan és annyi gombát gyűjt, amilyet csak akar. Ha egy adott termőhely tulajdonosa kifejezetten és jól láthatóan nem tiltja, akkor azzal zöld utat ad másoknak is a gombászatra. Az ország erdeinek a felét kitevő állami fenntartású erdőkben a gombászat erdei haszonvételnek minősül, amelyet az erdő kezelője eltűr, amennyiben a szedett mennyiség a napi 2 kilogrammot nem haladja meg. Ez nem vonatkozik hazánk 35 védett nagygombájára, valamint a föld alatti termőtestet fejlesztő fajokra, amilyenek például a szarvasgombák is. Előbbieket büntetlenül senki nem szedheti le, míg az utóbbiak gyűjtéséhez az erdőgazdálkodó külön engedélye és egy sor szabály betartása szükséges.

Európa északi országaiban, mint például Svédország, Finnország és Norvégia területén a hagyományos "mindenkit megillető jog" lehetőséget ad minden természetbe látogatónak, hogy szabadon, de felelősséggel használja és élvezze a természet kincseit. Bizonyos megkötésekkel tehát a vadkemping, a horgászat egyszerű felszereléssel, valamint a gyümölcsök és gombák gyűjtése is szabadon végezhető ezekben az országokban.

A finn élelmiszer-biztonsági hivatal (EVIRA) figyelmeztet azonban, hogy a gombák termőtestükben könnyen felhalmozzák a különböző szennyezőanyagokat, így forgalmas utak vagy gyárak közelében, továbbá nagyobb városok központjában lehetőleg mellőzzük a gombászást. Finnországban az is előfordulhat, hogy a gombák radioaktív cézium 137 tartalma (137Cs), melynek felezési ideje kb. 30 ezer év, meghaladja az EU által maximálisan engedélyezett 600 Becquerel/kg-ot. Mindez az 1986-os csernobili atomkatasztrófa máig tartó következménye.

A tömeges gombászat óhatatlan velejárója a természetkárosítás, mint amilyen a növényzet letaposása, a talaj bolygatása, valamint a túlzott gyűjtésből fakadóan egyes gombafajok visszaszorulása. Noha a magyar gombászati források is kiemelten hirdetik a kíméletes gombagyűjtést, a "fejlett nyugaton" ez még erőteljesebbnek tűnik. Anglia és Skócia kevés megmaradt erdőfoltjaiban különösen oda kell figyelni gombaszedéskor, ezért az ott kiadott brosúrák kiemelten tárgyalják a gombák ökológiai szerepét mind a táplálékláncban, mind a különböző fák és lágyszárúak gyökérszimbiontájaként. Az embernek itt könnyen olyan érzése támadhat, mintha arra kérnének, inkább hagyjuk a gombászatot és vegyünk csiperkét a boltban!

Svájcban is hasonlóan komoly szabályozás tesz róla, hogy mind a természet, mind a gombagyűjtő épsége megmaradjon, noha a részletek kantononként változnak. Az Olaszországgal határos Ticinóban a gombagyűjtést csak engedéllyel és fényképes igazolvánnyal rendelkező egyének végezhetik, reggel 7 és este 8 óra között. A naponta gyűjthető maximális mennyiség egyénenként 3 kilogramm.

Életünket gy paprikásért?

Noha a hagyomány szerint maga Sziddhártha Gautama Buddha is egy tál gombaételtől halt meg, a hozzáértő gombászat nem veszélyesebb az autóvezetésnél. Szerencsére komolyabb mérgezés ritkábban következik be, mint gondolnánk. Magyarországon, csakúgy mint Lengyelországban, de még a jóval nagyobb USA-ban is évente mindösszesen száz-kétszáz gombamérgezést regisztrálnak. Oroszországban, Ukrajnában és Kína délnyugati régiójában a gombászat része a hagyományoknak. A szegénységben élő vidéki lakosság nem szívesen fizet a bolti gombáért, de az erdőből gyűjtött ehető gombák közé sokszor mérgező is keveredik. Az iskolázottság hiánya, a gombavizsgálati rendszer hiányosságai és a gyűjtők nemtörődömsége ilyen esetekben gyakran vezetnek tömeges katasztrófához. A világszinten is fejlett gombavizsgáló rendszer ellenére Magyarországon évi 10-20 halálos mérgezés is előfordul, amelyet zömmel a gyilkos galóca fogyasztása okoz.


A gombaméreg hatása nagyban függ az egyén egészségi állapotától, de a súlyos mérgezések elkerülhetőek lehetnének, ha a gombaszedők legalább a gyilkos galócát felismernék. A számos téveszme között az egyik, hogy a mérgező gombák rossz ízűek. Ez sok esetben igaz is, de a gyilkos galóca éppenséggel jó ízű, és közvetlenül a fogyasztása után sem utal semmi a halálos veszélyre. Sokat teszünk a saját és környezetünk egészségéért és védelméért, ha a szomszédtól, rokontól kapott bevizsgálatlan gombákat nem fogadjuk el.

Annak ellenére, hogy a mérgező fajok száma csak a töredéke az összes ismert gombafajénak, a gombamérgezések száma, illetve a gombákkal szembeni bizalmatlanság nem csökkenhet addig, amíg a részletes gombaismeret nem része a kötelező iskolai tananyagnak. Kár lenne azonban a felelősséget csak a közoktatásra kenni. A gombászathoz szükséges irodalom nyomtatott és elektronikus formában is könnyen elérhető, ezen kívül vannak gombaismereti tanfolyamok, és a gombavizsgáló is sok helyen rendelkezésre áll. Ha valaki kedvet kapott a gombászathoz, az feltétlenül csak a jól ismert ehető fajokat gyűjtse, és a zsákmányt mindig mutassa meg egy gombaszakértőnek.