Hankó Balázs elhagyta a Parlamentet, hogy megjelenjen az ügyészségen
Orbán Viktort Facebook-oldalán élőben közvetítette a vonulást.
Aki azt mondja, hogy ne vigyünk politikát a sportba, az vagy tudatlan, vagy megbízhatatlan elem. A sportba csak azért nem kell politikát vinni, mert benne van
– mondta a szocializmus hírhedt szürke eminenciása, Münnich Ferenc 1948-ban. Münnich ekkor budapesti rendőrfőkapitány volt és nem mellékesen az FTC, azaz a Fradi elnöke.
Ugyan e cikk szerzője ritkán szokott egyetérteni Münnich Ferenccel, ám azt el kell ismerni, hogy a sport és a politika összefonódásáról tett megjegyzése, ha sarkos is (különösen, amikor tudatlansággal meg megbízhatatlansággal vagdalkozik), de nincs híján az igazságnak. Már csak azért sem, mert éppen az állampárti diktatúra működése alatt vált axiómává, hogy az élsport finanszírozása az állam feladata, és hiába telt el 37 év a rendszerváltás óta, még mindig sokan az istenkáromlással sorolnak egy ligába minden ettől eltérő felvetést.
https://hvg.hu/sport/20260918_magyar-peter-sportvezetok-politikusok-szamuzes-kubatov-gabor-deutsch-tamas-szijjarto-peter-fradi-mtk-honved
Az elit szórakozásán túlmutató sportkultúra megjelenése a 19. század közepéhez, a magyarországi modern közoktatás alapjait megteremtő Eötvös-féle 1868-as népiskolai törvényhez köthető, amely sok minden egyéb mellett előírta a rendszeres testgyakorlatot. Ezzel párhuzamosan, a polgárosodás eredményeként a század utolsó évtizedeiben egyre másra alakultak a különféle sportegyesületek.
Ezek jellemzően magánkezdeményezésekből születtek, ugyanakkor mindenhol szempont volt, hogy köztiszteletben álló – az se baj, ha politikai befolyással bíró – emberek kerüljenek a vezetésbe, hiszen a jó összeköttetések pénzt, állandó helyszínt és felszerelést hoztak. Persze ez még akkor nem azt jelentette, hogy majd adófizetői koronákból fog itt sportolgatni a ráérő kis- és nagypolgárság, hanem a finanszírozás legalapvetőbb verziójáról volt szó. Tehát találni kellett egy, még jobb, ha több vagyonos embert, aki hajlandó volt kinyitni a pénztárcáját a klub számára.
A sportegyesületek megalakulását követő évtizedeket egy sajátos probléma keretezte, miszerint az amatőr sportolók szerelemből játszottak, amint valaki elkezdett pénzt keresni a sportból, rögtön profinak minősült, és mint ilyen, már nem vehetett részt amatőrversenyeken, így az ekkoriban kezdődő olimpiai játékokon sem.
Üllői út, FTC-pálya 1915-ben. Háttérben a Magyar Állami Pénzverde épülete. Felirat a kép verzóján: „Labdarúgás. Tavaszi szezon zárása. Honvéd és közös ezredekben szolgáló játékosok mérkőzése jótékony czélra az Üllői úti pályán. (sötét szín honvéd).”
Fortepan / Országos Széchényi Könyvtár / Müllner János
Kezdetben ez nem jelentett problémát, hiszen a sportolás elsődleges célja a szabadidő kitöltése volt, ám ahogy szaporodtak az egyesületek és közösségi szintű szervezetekké váltak (Ferencváros, Kispest, Újpest, stb.), mindenki azt szerette volna látni, hogy az ő csapata a legjobb, és ehhez a játékosoknak bizony gyakran a szabadidejükön túl is kellett edzeniük, így egy idő után felmerült az anyagi kompenzáció jogos igénye, amit viszont a szabályok tiltottak.
