Jelentős politikai felelősséget vállalt a kormány, amikor úgy határozott, maga hozza meg a végső döntést azokról az úgynevezett kiemelt projektekről, amelyek pályáztatás nélkül részesülhetnek az uniós fejlesztési támogatásokból. Az egyedi elbírálás alá eső beruházásokra eleve csak a miniszterek, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), valamint a regionális fejlesztési tanácsok tehetnek javaslatot, de az utóbbiakban is kormánypárti a többség. A kiválasztást szabályozó kormányrendelet azonban még így is meglehetősen nagy szabadságot hagy a kormánynak a mérlegelésre (lásd Kiemelés tőlük című írásunkat a 74. oldalon). A hétéves fejlesztési periódus első két évére összesen 2780 milliárd forintot terveztek be, azt azonban összegszerűen nem határozták meg, mennyi lesz a pályázat nélkül szétosztható pénz, az NFÜ csak körülbelüli, 40 százalékos arányról beszélt. Ebből aztán minden aspiráns azt a következtetést vonta le, hogy amit ma elvihet, nem szabad holnapra halasztani.
Így a régiók nem szabtak határt vágyaiknak. A mostanra elkészült ajánlati listák alapján a hét fejlesztési tanács együttesen mintegy 2 ezermilliárd forintnyi olyan támogatást szeretne kiharcolni magának, amelyre nem kell pályázni, holott ezek a beruházások a hétéves fejlesztési periódusnak még csak az első két évét érintik, és elvileg még azon belül is folyamatosan a kormány elé lehet terjeszteni kiemelésre javasolt projekteket. A Magyar Pályázatkészítő Iroda igazgatója, Essősy Zsombor az első fordulóban régiónként mindössze tíz-húsz kiemelt projektre számít.
Az összkép mindazonáltal vegyes: Észak-Alföldön például még csak-csak tanúsítottak némi önmérsékletet, amikor úgy határoztak, hogy a források legfeljebb egyharmadát lehet pályázat nélkül lekötni. Több helyen azonban olyan fejlesztéseket is feltettek a listára, így például 1 milliárd forintos értékhatárnál olcsóbb iskolafelújításokat, amelyek a kormányrendelet alapján nem is lehetnének kiemelt projektek. Az ágazati programokon belül pedig, ahol gyakorlatilag a kormány döntésétől függ, melyik régió halássza el a másik elől a pénzt, a fejlesztési tanácsok nem is szelektáltak. Ha a hozzájuk beérkezett javaslat a formai szempontoknak megfelelt, a kormányra hagyták a döntés felelősségét.
Panaszkodnak is a régiók fejlesztési tanácsainak ellenzéki tagjai, hogy a testület a kormány afféle bábjaként működik. A Baranya megyei közgyűlés fideszes elnöke, Hargitai János egyebek között azt kifogásolja, nincs beleszólásuk, mely utakat újítsák fel a régióban. Gödöllő MDF-es polgármestere, Gémesi György pedig túlzásnak tartja, hogy Budapest, ahol az egy főre jutó GDP az országos átlag kétszerese, több forráshoz jusson a kiemelt projekteken keresztül, mint Pest megye, ahol az egy főre jutó GDP még az országos átlagot sem éri el, még akkor is, ha lakosságszám szerint arányos a pénz felosztása a régió két része között. A Hajdú-Bihar megyei Püspökladány fideszes polgármestere, Arnóth Sándor a kapkodást hánytorgatja fel: mire alkalmi szövetségkötéseken keresztül nagy nehezen megállapodtak, mely települések hogyan részesülhetnek a szennyvízkezelési program támogatásából, jött az új ukáz a NFÜ-től: szervezetileg nem közös, hanem településenként külön-külön víziközmű-társulatot kell alapítaniuk.
A régiók valóban kaphattak felülről némi útbaigazítást az ágazati programok összeállításához, igaz, a kormány által betervezett fejlesztésekhez viszont alulról gyűjtötték be a muníciót, vagyis az ötleteket. A régiós projektjavaslatokban tehát főképpen azok a beruházások testesülnek meg, amelyeknek a megvalósítására a kormány az elmúlt hónapokban ígéretet tett. Így például ide sorolódtak a kutatás-fejlesztésre és innovációra épülő, úgynevezett pólusprogramok, amelyekre fejlesztési központonként eredetileg 100-100 milliárd forintot harangozott be a kormány, ám a forrást nem nevesítette. Most úgy tűnik, a pólusoknak kijelölt, zömében egyetemi városok a kiemelt projekteken keresztül juthatnak hozzá a burkolt módon, de végül is pántlikázott pénzhez. Ugyancsak jelentős azoknak a beruházásoknak a száma, amelyek az Európai Uniónak tett magyar vállalások betartását segítik elő, ilyen például az utak burkolatának 11,5 tonnás tengelyterhelést kibíró megerősítése 2008 végéig, valamint a környezetbarát hulladék- és szennyvízkezelés 2009-es és 2015-ös céldátumai. A kiemelt projektek a beruházás felgyorsítására is alkalmasak, a Dél-dunántúli Régió nem véletlenül költene pályázat nélkül több mint 31 milliárd forintot a nehézkesen kibontakozó Európa kulturális fővárosa programra, a Közép-magyarországi Régióban pedig a kormány által néhány hete elhatározott és 2009 elejére beígért 5 ezer fős budapesti konferencia-központ került fel a listára.
A legkényesebb döntések várhatóan azok lesznek, amelyeknek a kedvezményezettjei magáncégek, márpedig a régiók javaslatai között szép számmal akadnak ilyenek is. Ráadásul a projektgazda nevéből sokszor nem is derül ki egyértelműen, hogy mögötte magánérdekeltségek is fellelhetők. A többnyire egyetemek által igényelt kutatás-fejlesztési források esetében például a kért támogatás 30 százalékát egyéb szolgáltatásként el lehet számolni, ami gyakorlatilag az alvállalkozók elfedését teszi lehetővé.
Az viszont egy cégjegyzékből könnyen kideríthető, hogy az összességében 24 milliárd forint támogatást igénylő Vásárosnaményi Agrárenergetikai Komplexum Kht. mögött egy szocialista képviselő, Kapolyi László cége húzódik meg. A bioetanol-gyártásra készülő kht támogatását a HVG érdeklődésére az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökségnél azzal indokolták, hogy a projekt rendkívül jól előkészített, és a beruházónak nem okoz gondot az önrész előteremtése, így a 34 milliárd forintos erőműhöz csak 21 százalékos támogatást kér.
A megújuló energia területén egyébként is nagy a tülekedés az uniós pénzekért, alig van olyan régió, ahol ne terveznének egy-egy biomassza- vagy szélerőművet. Az EETEK Holding Energiahatékonysági Zrt. - amelynek ciprusi bejegyzésű tulajdonosa van, kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója pedig ifjabb Chikán Attila - közvetve egy ilyenben és egy olyanban is érdekelt. Az EETEK tulajdonában lévő ST Biomassza-erőmű Energiatermelő Kft. Salgótarjánban egy biomassza-erőművet akar felépíteni, a Hárskúti Megújuló Energia Központ Kft. pedig, amelyből a közelmúltban vált ki az EETEK tulajdonában lévő Göllei Szélerőműpark Energia Termelő Kft., a Somogy megyei településen tervez felállítani 25 szélkereket. Dél-Dunántúlon ugyanakkor egy másik projektgazda, a Pannonpower Zrt. (amely a közelmúltban került a világ egyik legnagyobb környezetgazdálkodási vállalata, a Veolia leányának, a Dalkia Energia Zrt.-nek a tulajdonába) 35 milliárd forintból szintén biomassza-erőművet akar építeni. A magánberuházás pályázat nélküli támogatását a régiónál azzal indokolták, hogy a projekt közhasznú, amennyiben hozzájárul ahhoz, hogy olcsóbb legyen a pécsi távfűtés, és az energianövények termesztésével munkát ad az elmaradott Ormánság jelentős részben roma lakosságának.
Az aggodalmakat az NFÜ elnökhelyettese, Heil Péter is igyekezett eloszlatni azzal, hogy a magántársaságoknak nyújtott támogatást az unió versenypolitikai igazgatóságának is engedélyeznie kell. Agroenergetikai parkot tervez a 286 lelkes baranyai falu, Túrony is, méghozzá 14 milliárd forintból, helyi gazdálkodókkal és a Pécsi Tudományegyetemmel közösen. Szarkándi Lajos polgármester nem is a 70-75 százalékos önrész miatt aggódik, és még csak nem is a külföldi érdekeltségbe tartozó konkurens pályázók, a Mohácsi Bioüzemanyag-termelő Kft. vagy a marcali önkormányzat neve alatt futó projekt miatt, hanem azért, mert az országban jelenleg tervezett 29 bioetanol-üzem alapanyag-ellátásához 9 millió tonna kukoricára lenne szükség, ennyi azonban nem terem meg Magyarországon.
Az önkormányzatok jelentős része már az elmúlt években bespájzolt az önerőre. Többnyire vagyonértékesítéssel: Püspökladányban például két áruházláncnak adtak el telkeket, összességében csaknem 250 millió forintért, a Baranya megyei önkormányzatnál az Európa kulturális fővárosa programra pedig még az előző, szocialista vezetés teremtett elő 800 millió forintot azzal, hogy dobra verte a harkányi fürdővállalatban meglévő részesedését. Békéscsaba viszont hitellel fedezi azt a 420 millió forintot, amely a város négy tervezett kiemelt projektjéhez, köztük a Békés és Gyula városával közösen készülő, a kukoricától a lenyírt fűig mindenféle növényi alapanyagot hasznosító, úgynevezett biofinomítóhoz szükségeltetik.
A bankok egyébként tárt karokkal várják a forráshiányos önkormányzatokat is, amelyeket tízéves törlesztési moratóriummal csábítanak, vagyis a hitelt tulajdonképpen egy következő generáció törleszti, addig csak a kamatokat kell fizetni. Az eladósodottság sem feltétlenül gond: a pályázatírókat már külföldi, például görög és osztrák beruházók környékezik meg, hogy kedvező közbeszerzési döntés esetén szívesen állják az önkormányzatok önrészét. Akinek pedig még így sincs elég forrása, mérlegelheti, melyik ujját harapja meg: Kisvárda a színházát és a városközpontját is kiemelt projektként szerette volna felújítani, ám kellő önerő híján végül csak a teátrum maradt a listán.
SZABÓ YVETTE