Nagy László lemondta a válogatottságot

Nagy László kézilabdázó lezárta a hosszú ideje húzódó ügyet, hogy pályára lép-e még a magyar válogatottban. Most végre kiderült, hogy nem.

  • unknown unknown
Nagy László lemondta a válogatottságot

Nagy László 2011. február 10-én, csütörtökön rövid üzenetében, melyet a Magyar Kézilabda Szövetség elnökéhez, Sinka Lászlóhoz és a vele eddig megbeszéléseket folytató elnökségi tagokhoz juttatott el, így fogalmazott: „A február 15-i határidőt nem megvárva, a mai napon, február 10-én jelzem, hogy nem kívánok szerepelni a válogatottban! Üdvözlettel: Nagy László.”

Nagy László akcióban. Eldobta a lehetőséget
MTI/EPA

A válogatott egykori csapatkapitánya legutóbb 2009. június 21-én, a Szlovákiában 30-19-re megnyert Eb-selejtezőn lépett pályára a nemzeti együttesben, majd az azóta eltelt több mint másfél évben többféle indokkal maradt távol. Most azonban pontot tett az ügy végére, és ezt – a közlést tudomásul véve – az MKSZ is lezártnak tekinti.

Mint köztudott, a játékos arra való hivatkozással, hogy a válogatottban nem kapja meg ugyanazokat a körülményeket, biztosításokat, feltételeket, mint a klubcsapatában, nem volt hajlandó részt venni a válogatott programokon. A válogatott játékosok kiálltak Nagy mellett, aminek eredményeként a szövetség egy minden érintettnek megfelelő szerződés kidolgozását ajánlotta Nagy Lászlónak. A hosszas egyeztetések ellenére – mint Nagy László mostani üzenete nyilvánvalóvá teszi – nem jutottak megegyezésre.