Korábban már szóltunk pár szót a MailStore Home nevű programról, s annak, hogy újra elővesszük, az az oka, hogy immár a 8-as változata is megjelent, további remek tulajdonságokkal.
A programot innen tölthetjük le, majd az exe fájlra kattintva telepíthetjük, de előtte eldönthetjük, hova települjön a program, s itt lehetőség van pendrive-ot is választani, ami azt jelenti, hogy így a majdani archívumot is magunkkal vihetjük.
A program indítása után egy jól áttekinthető felület fogad, ahol az e-mailek archiválása pontra kattintva kezdhetjük a mentést. Meg kell adnunk természetesen e-mail-fiókunk elérését és persze a hozzá tartozó jelszót is. Az Indítás gombra kattintva elkezdi a program a backup készítését, ami – leveleink számától függően – rövidebb-hosszabb ideig eltarthat, úgyhogy legyünk türelemmel.
Ha végzett a program, jelzi, hogy sikerrel járt-e. Ha igen, akkor a szoftver felületén az archívumban már meg is találjuk leveleinket, és bármelyikre is kattintunk közülük, azonnal megjelenik az üzenet, amelyet akár közvetlenül innen ki is nyomtathatunk.
Az archivált levelek között a program fejlett keresőjével sok szempont szerint kutakodhatunk.