Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Ha elrepül egy gép ön fölött, mire gondol? Arra biztos nem, hogy onnan hallgatják le. Pedig a kiszivárgott amerikai információk szerint ez már évek óta egy bevett lehallgatási technika.
Spy from the Sky, azaz Kém az égből névre hallgat az a projekt, amit a kiszivárgott információkra alapozó Wall Street Journal szerint az amerikai kormány már 2007 óta alkalmaz. A módszer lényege, hogy kisrepülőkre olyan eszközöket helyeznek el, amelyek képesek a mobilszolgáltatók által használt mobiltornyoknak kiadni magukat. A repülőgép aktuális körzetében lévő telefonok pedig el is hiszik, hogy egy szolgáltatói toronyról van szó, és rácsatlakoznak az eszközre. (Hasonló elven működő kamu mobiltornyokat a földön is találtak már USA-szerte, erről itt olvashat.)
A WSJ informátorai szerint rendszeresen alkalmazott technológiát használva képesek repülőről nyomon követni egyes telefonok (és használóik) mozgását, illetve a készülékek által küldött/fogadott szöveges üzeneteket és fotókat is megszerzik.
Mivel a technológiát nem egyetlen telefonra, hanem egy adott, viszonylag nagy területre irányítják, így nem csak a megfigyelendő célszemély mobiljára, hanem a környéken tartózkodó összes telefonra rálát. A fejlesztés során állítólag sikerült megoldani, hogy a többi telefonról érkező adatokat figyelmen kívül hagyják.
A korábbi módszerekhez képest a technológia előnye, hogy az ilyen módon kémkedő kormányzati szerveknek nincs szüksége arra, hogy a szolgáltatóktól szerezze meg a kívánt információkat, egyenesen a terepről gyűjthetnek be mindent, amire kíváncsiak.
Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.