„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A 300 hangulatjel és a számos hibajavítás mellé egy új hiba is becsúszott az iOS szoftver csütörtökön kiadott verziójába.
Az iPhone 5s egyik legfontosabb újdonságát a képernyő alatti home gombba szerelt ujjlenyomat-leolvasó, a Touch ID jelentette. A csütörtök éjszaka sorban érkező felhasználói beszámolók szerint ebbe rontott bele az Apple által most kiadott iOS 8.3 oprendszer-verzió, melyet így nem feltétlen érdemes letölteni.
A MacRumors beszámolója szerint az Apple fórumán és külső oldalakon is sokan panaszkodnak a szoftverfrissítés utáni Touch ID-hibára, ami az iPhone 5s, az iPhone 6, az iPhone 6 Plus, valamint az iPad Air 2 készülékeket is érinti. A probléma akkor érzékelhető, amikor valaki az App Store-béli vásárlását próbálja jelszó helyett az ujjlenyomatával jóváhagyni: a rendszer mindig jelszót kér, így éppen az ujjlenyomatos azonosítás kényelme veszik el az ezzel is promózott készülékből.

Hasonló történt tavaly szeptemberben is, de akkor nem csak egy funkciót, hanem az egész telefont lenullázta a szoftverfrissítést.
Az Apple egyelőre nem szólalt meg az ügyben, de valószínű, hogy nagyon hamar kiadják az iOS újabb, 8.3.1 verzióját.
Ha kíváncsi az operációs rendszer aktuális újdonságaira, itt találja őket.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.