Az egy héten át tartó tüntetést - amelyhez bárki csatlakozhat a következő napokban, vagy odanézhet, ha eszébe jut, mit is segíthetne az itt élő menekülteknek - a bicskei tábor lakói szervezik, akik felhívásukban kifejtik:"Szeretnék felhívni a Kormány figyelmét arra, hogy a jelenlegi törvényi keretek nem teszik lehetővé az integrációt". A bicskei menekülttáborból úgy kerülnek ki, hogy a lakhatásuk nem megoldott, támogatást csak olyan feltételekkel kaphatnak, amelyeket szinte lehetetlen teljesíteni. Így legtöbbjük számára a 6 hónapos "integrációs" időszak további bizonytalanságot jelent. Az orvosi ellátás nem elegendő és nem megfelelő, a szociális munkások száma kevés. Ebben a bizonytalan és információhiányos környezetben várják el tőlük, hogy integrálódjanak, az üldözés és menekülés okozta traumából álljanak talpra, majd többszörösen hátrányos helyzetből kezdjenek egy új életet.

A turini menekült, Kossuth Lajos szobra alatt tüntetnek.

Rettenetes körülmények közül, háborúból, kínzásokból, emberi jogsértések fájdalmas sűrítményéből ide menekült szerencsések: szerencsések, mert történetesen ők menedékjogot kaptak hazánkban.

Nem úgy mint a többség, akiket a nemzetközi egyezmények, illetve a magyar törvények szerint szintén megilletné a menekült státusz, ezzel szemben kitoloncolják őket,  előtte egy évig aszalják jónéhányukat a börtönrezsimnél rosszabb körülményeket adó őrzött szállásokon.

Adiva, az öt éves forma afgán kislány, és egy Tifi nevű „nagyon messze van otthon”-ról jött fiúcska civakodnak egy rolleren, kacagva a füvön.

A több tucatnyi menekült gyermekcsék jó hangosan kérik a képviselőket, hogy hallják meg őket, segítsenek.

Petri Ádám

Húsz éve nem megy. Nem megy jellemzően a saját vonatkozó törvényeink betartása, nem megy az emberséges, empatikus viselkedés sem az eljáró hatóságaink részéről. Nem ment és nem megy a patrióta büszkeség részévé tenni azt a közösségi igényt, hogy a nálunk a hazájukból üldöztetés elől menekülők oltalmat, menedéket remélhessenek, és a lehető legtöbb támogatással, oldva régi sebeiket, fájdalmaikat, új életet kezdhessenek.

Szépek, kedvesek, bátrak voltak ma nagyon a téren ezek a gyerekek.

Nézte őket Kossuth, aki így írt: „…A mint Bostonban huszonhét évvel ezelőtt a nagyszerű lépcsőzetre lépnék, mely a Kapitolium büszke épületéhez fölvezet, melynek nyilt oszlopcsarnokában Massachusets állam szenátusa és képviselőháza, elnökeikkel s az államkormányzóval élükön, fedetlen fővel állottak, hogy a népjog megsértésének súlya alatt elbukott magyar nemzetnek megadják - személyemben - a tisztelet és testvéries rokonszenv adóját: szemembe ötlött a homlokzat előtt emelt diadalmi ív: rajta Massachusets állam czimere e körirattal: "ense petit placidam sub libertate quietem" és alatta egyik beszédemnek im e szavai: "There is a community in the destinies of humanity."Az emberiség rendeltetésében közösség (szolidaritás) van.”

Némi szolidaritás most már kijárna a Kossuth téren tüntető honi menekülteknek is. Nem csupán választott képviselőinktől, mindnyájuktól.

A mi önbecsülésünknek, kedélyünknek is jót tenne, ha nekik jó lenne.