Az államtitkár az íróasztalánál ült, és időnként halkan elkáromkodta magát. Az asszony megszokta már a stresszt, de most a szokottnál sűrűbben jöttek a sziszegő bazmegek.

-          Baj van, János?

Férje elcsigázott tekintettel nézett fel a papírhalomból. Régen látta ilyen elkeseredettnek.

-          A kitüntetéseket próbálom összerakni – felelte. – Holnapra kész kellene lenni a listának.

-          De miért te csinálod? Azt hittem, van erre bizottság.

Az államtitkár sietősen elmagyarázta, hogy van ugyan bizottság, de neki régóta alapelve, hogy ha van mód a belepofázásra, akkor bele kell pofázni, hogy ne látsszon fölöslegesnek.

-          Hát akkor meg mi a gond? Keress egy nevet, írd hozzá, és gyere aludni – noszogatta a nő.

János reménytelenül sütötte le a tekintetét. Lassan kifújta a levegőt, aztán kibukott belőle.

-          Tudod, én egy bunkó vagyok. Nem kellett volna elvállalnom ezt az egészet, de hát annyira kapacitáltak... gondoltam, majd beletanulok. De mondd meg, mit kezdjek én ezekkel a költőkkel meg írókkal? Hát nem olvastam évek óta semmit! Én egy mucsai, büdös tapló vagyok, semmi közöm a kultúrához! És képzeld el, beajánlok valakit, és kiderül róla, hogy liberális... vagy buzi! Hogy néznék az emberek szemébe ezután?

Már majdnem sírt. Az asszony átölelte, vigasztalta. Arról susogott, hogy János is pont olyan értékes ember, mint azok a tojásfejűek, akiknek könyv van az éjjeliszekrényén. Megnyugodott végül, sőt elszánttá tette a megaláztatás. „Igen, mostantól másképp lesz”, gondolta, „most majd az lesz az érték, ami nekem tetszik!” És gondolkodni kezdett, hogy mi tetszik neki a kultúrában, felírta először a Private Blue-t, de gyorsan kihúzta, mert nem magyar a neve. Aztán, hogy „aki azt énekli, hogy Pénzt, Pinát, Pálinkát”, gyanút fogott, beírta a gugliba. Kattintgatott párat, drMáriásról megállapította, hogy liberális köcsög – nem is jutott eszébe, hogy ő is volt valaha liberális köcsög, mielőtt jobbos köcsög lett belőle. Töprengett tovább, de most már lelkesen: kitüntetem, basszátok meg, akit szeretek! Most már szárnyalt, irodalomban vagy szobrászatban nem is gondolkodott, hanem beugrott a Világ-Panoráma az Echo tévén, azt látta néhányszor, és nagyon élvezte. Megnézett egy adást a neten, bajtársiasan visszamosolygott a képernyőn magyarázó másik bunkóra, és felírta a nevét. Ez legalább tuti nem libsi. Még kis kunkorokat is rajzolt a kezdőbetűkre. Elégedetten dőlt hátra: ha holnap kérdezik, kinek a nevét teszi le a kultúra asztalára államtitkárként, akkor lesz mit mondania.

Az ágyba már büszke bunkóként bújt be. Nyugodtan alszik azóta is mindennap.