Állandóan azt hajtogatjuk, hogy ez egy következmény nélküli ország. Ami egyáltalán nem igaz. Éppen ellenkezőleg. Itt mindennek van következménye, méghozzá súlyos, könyörtelen, de végeredményben nagyon is igazságos következménye.
Az más kérdés, hogy ez a következmény nem feltétlenül a lebukott politikusok távozását jelenti. Attól még, hogy ők nem vállalják, a felelősség nem tűnik el. Fizet helyettük más. A következmény nem vész el, csak átalakul. Mint a ki nem kezelt gyulladás.
Másban sem élünk, mint következményekben. Legfeljebb ritkán látható az összefüggés olyan pontosan, mint amikor az adóhatóság elnöke nyilvánosan alázza meg az egész államigazgatást, magával együtt. Persze, hogy nem tud egy szót sem angolul. Más a funkciója a rendszerben. Az, ami miatt kitiltották Amerikából.
Miért ne lenne ennek következménye? Mármint annak, ha egy országot olyan személyek irányítanak akikben az L. Simon László-i értelemben vett magabiztossággal találkozik a szakmai felkészültség minimuma a pártlojalitás maximumával. A tankerületektől az állami vállalatokon át az alkotmánybíróságig az összes végrehajtó pozícióban egy-egy Vida Ildikó ül. És ez még semmi. Abba a legdurvább belegondolni, hogy ugyanaz a személy, aki Matolcsy Györgyöt, Szijjártó Pétert, Kerényi Imrét, Hoffmann Rózát, tehát az összes Vida Ildikót kinevezte, hasonló szellemi erővel dönt atomerőműről, gimnáziumi helyekről, vasárnapi nyitva tartásról, valamint mindenről.
Őt viszont mi neveztük ki.
Csak szeretnénk, ha ennek nem lenne következménye, de nincs olyan szerencsénk. A teljhatalmat tőlünk kapta, a felelősséget vállalni kell. A legjobb, ha lemondunk mindannyian.
