Kis nyári hír, egy késelés meg egy tőzsdei árzuhanás közt: az LMP kilencedszer kéri az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát. Kilencedszer. És, nyilván, kilencedszer is hiába.

A méltán legkisebb, sokszor fájdalmasan csetlő-botló ellenzéki párt néhány dologban azért konzekvensnek mutatkozik, és az egyik ez. A dologban az a tragikusan komikus, hogy hitvallásilag (amennyiben a rendszerváltozás utáni politikai rendben a  rendszerváltozás előtti rend elutasítása elsődleges konszenzus) (kéne legyen), a komcsiátvilágítás dolgában minden mai magyar parlamenti pártnak egyet kellene érteni az LMP-vel.

Leginkább a Fidesznek, amelynek eredetmítosza (és erkölcsi legitimációja, ha egyáltalán) éppen e régi rend lebontásában gyökerezik, mint az egyik legradikálisabb rendszerváltó párté. Igaz, hogy a mai Fidesz-narratíva a politikai ellenséget elsősorban a nemzetre fenekedő „baloldaliban” és „liberálisban” láttatja, és „a komcsi” mint ellenség, néhány éve valahogy háttérbe szorult, de azért a narancsos politikai kultúra eredendően antikommunista.

Vagy nem? Dehogynem.

Ehhez képest akkor érthetetlen, miért rejtegetik az egykori pártfunkcikat. Olyan sok van belőlük, és olyan hasznosak? Nem igaz a történet arról, hogy ez egy gyilkos diktatúra volt, amelyet le kellett váltani? Hazudik a Terror Háza? (Mármint ebben.) Hazudott a Szabad Európa Rádió? Hogyan tudnak a Biszku Béla vérét követelők egy levegőt szívni a komcsibújtatókkal?

Valami nekem itt nagyon nem smakkol.

Amúgy meg szó sincs, részemről legalábbis biztosan, bosszúvágyról vagy efféléről. Egyszerűen csak erkölcsi kötelességről van szó: arról, hogy ne a vörös rezsim egykori működtetői töltsenek be mai közhivatalokat.

Annyira bonyolult ez?