„Őt lőtték szét a rendőrök október 23-án…Édesanyjával és barátaival vett részt a megemlékezésen. Amikor látta, hogy a vadászpuskás rendőrök fejre céloznak, fényképezőjével dokumentálni kezdte a túlkapást…a vadászpuskások fejre céloztak. Háromszor lőtték meg: két golyó combon, egy pedig kulcscsonton találta.” – idézetek a Magyar Nemzetből. Szétlőtték, fejre mennek, eltalálta a golyó. Ha egy külföldi olvassa a cikket, valószínűleg kezd abban a hitben leledzeni: Budapest központjában éles lőszerrel gyilkolták az embereket 2006 őszén. Amennyiben a Heti Választ olvassa, azt is megtudhatja: „a rendőrök olyan sok lőszert használtak fel a polgári lakosság megfélemlítésére 2006. október 23-án, hogy a készleteiket a honvédségnek kellett feltöltenie.” Jó, legyünk méltányosak: a Magyar Nemzet-összeállítás végén nyilatkozó Kádár András, Helsinki Bizottság-társelnök szavai végül tisztázzák: gumilövedékekről van szó. Ez tehát még a jobbik eset. A legtöbb, a kormánypártoknál mérvadónak tekintett vizsgálatból azonban egyenesen a rendőrállam, a terror, szinte már a népirtás sötét árnya rémlik fel.

Na, álljuk már meg. 2006 őszén súlyos, de a nyugati világban egyáltalán nem példátlan rendőri atrocitások történtek. Mi több, a vietnami háború idején (néhol úgy százötven-kétszáz évnyi jogállamiság után) a tömegmegmozdulások brutális kezelésében számos demokrácia rendőrsége jócskán túltett Gergényi beosztottjain, sőt. Az 1969-es Berkeley-incidens során konkrétan tonfával okították a diákságot, aki pedig ettől nem tért jobb belátásra, vaddisznósöréttel lőtték. Nem gumilövedékkel, hanem nagyvadra szánt éles munícióval. Ez nem gátolta meg Orbán Viktort abban, hogy szoborral adózzon a Szemkilövető Kormányzó (későbbi elnök) emlékének. Pedig, ha Gyurcsány Szemkilövető, akkor Reagan meg Gyilkos. Ott ugyanis emberhalál is lett. Az október 23-i atrocitásokat mellesleg senki nem vitatta, a feltárásukban élen járt a TASZ, a Helsinki Bizottság, az Index (azon belül Bodoky Tamás, a Túlkapások c. riportkötet szerzője), de a Hírszerző publicisztikai rovata is kivette a részét. „Ehhez csatlakozik a politikai rendelésre némileg áthangszerelt rendpárti médiakórus, amely szerint a gyülekezési törvény rossz. Hogy esetleg nem a jogszabály csapnivaló, hanem az impotenciáját tapló brutalitással kompenzáló rendőrség az, szemlátomást fel sem merül.” – ígyen kommentálta például e sorok írója 2006 végén a Parlament előtti kordont, illetve a jogsértéseket.

Mi még a baj? Hát például az, hogy a fentiek – a kormánypárti memóriaretusálás révén – kezdenek elfelejtődni. Ehelyett van a szöveg, hogy bezzeg akkor nem sikoltozott a jogállam sérelméről most hazáját rágalmazó liberális értelmiség, akkor nem fájt neki a gumibotütés. Hanem röhögött és bagatellizált. Pedig de. Sikoltozott, akkor is, ha nem neki fájt. „2006. október 23-a összekovácsolta az úgynevezett nemzeti és liberális jogvédőket.” Na, ki mondta ezt? Balog Zoltán KIM-államtitkár, az Emberi Jogok Világnapja alkalmából, a TASZ-elnök Dénes Balázs, a Helsinki-társelnök Kádár András jelenlétében. Nem akarom kipróbálni, de rohadtul érdekelne: ugyanúgy létrejönne-e ez a nemzeti-liberális egységfront, ha Pintér Sándor rendőrsége ütne cigányokat, melegeket, prostikat és campus-foglaló bölcsészeket. Szkeptikus vagyok, ha nem gond. Azt meg, hogy sok tuskó rendőr (nem mindegyik persze, nem is feltétlenül a többség), élvezi a gumibot adta hatalmat, nem 2006. október 23. óta tudjuk, hanem jóval azelőtt is világos volt a korábban agyatlanul, kritikátlanul rend-és rendőrpárti jobbosokon kívül bárkinek (cigányverések, az őrizetbe vettek passzióból való alázása, jogsértések, brutalitás, stb.) Csak, míg nem az ő hátukon csattant a vipera, a „nemzeti oldalt” ez nemigen izgatta. „Védik a bűnözőket” – így néztek addig a TASZ-ra, amíg meg nem verték őket is, mint a lovat.

Most meg, az ütésektől átesve ama bizonyos ló túloldalára, lassan azt terjesztik: a szíriai karhatalomnak Gyurcsányék biztosítottak kiképzést. Apropó, ha már kiképzés: tizenkét éve, vagyis az első Orbán-kormány idején indult a program, amelynek részeként Magyarországon képeznek kínai rendőröket, (mi több: bevetési szabályzatukat is kidolgozták) sőt magyar kiképzők oktatnak kínai rendőrtiszti főiskolákon. Méghozzá a kínai diktatúra rendőri elitalakulatainak tagjait okítja Magyarország – egyebek közt tömegoszlatásra is. A francia rendőrség a tibeti események után leállította a kiképzési programot, a magyar rendőrséggel azonban változatlanul, a második Orbán-kormány idején is gyümölcsöző a szakmai kapcsolat – számolt be a Kékfény 2011. december 19-i adása. Persze Kínában rend, fegyelem van, ott biztosan nem lőnek ki szemeket. A gyurcsányi rendőrállamot vizsgáljuk, a kínai népi demokráciát segítjük. A szemkilövetést pedig (elvtársak), nem szabad osztálytartalmától függetlenül megítélni, annak is van dialektikája. Nem mindegy ugyebár, hogy ki lő, és kiét löveti ki.